Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: a belvárosi református templom

Létrehozva
Kép

A belvárosi református templom (melyet a miskolciak Kakas templomnak is hívnak) építését 1786-ban kezdték meg. A munkálatok azonban több mint húsz évig tartottak, így a felszentelésére csak 1808. november 19-én kerülhetett sor. Erre az alkalomra emlékezik a Palóczy utcai oldalon, az oldalbejárat felett látható emléktábla. A templom építőmestere Rábel Károly volt, de közreműködött még Klier Vencel és Kun János is, valamint Adami János kőfaragó. Ekkor a templomnak még nem volt tornya, orgonáját 1821-ben állították a helyére. 1843-ban, a miskolci tűzvészben a templom is megrongálódott, a helyreállításkor vetődött fel a torony megépítésének gondolata. A torony végül 1864-re készült el, magassága 70 méter lett, a legmagasabb az egyházkerületben. A torony és a toronysisak terveit Wieser Ferenc készítette. A templomot legutóbb 2006 és 2013 között újították fel Szabó Sándornak, a gyülekezet napokban kibúcsúzott vezető lelkipásztorának a közreműködésével.

Kép

(Tajthy Ákos szövege Sáfrány Gy. József képeslapja, Beregi László fotója)
 

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.