Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: Az ügyvédi kamara egykori székháza

Létrehozva
Mindkét felvételen a Szemere és a Kandia utca impozáns sarokháza látható. 
Kép

A Szemere Bertalan utca 2. szám alatti épületben az 1900-as évek elejétől működik a Miskolczi Ügyvédi Kamara (1869 és 1875 között Miskolczi Ügyvédi Egylet). A szervezet 1938-as költözése után azonban az épület lakóházként funkcionált. A polgári háznak két, közel egyforma hosszúságú homlokzata van a két utcán: a Szemere utcai a látványosabb, díszesebb, a Kandia utcai homlokzat visszafogottabb. A sarkon a két stílust a félköríves, erkélyes rizalit választja el egymástól. Az 1988-ban megkezdett felújítás lényegében megőrizte az épület értékeit és homlokzati tagolódását, de a földszinti díszítést egyszerűsítették. Az egykori kamarai épületben csak a 2000-es évek után jelentek meg üzletek: a sarokrészen hírlapos és gyorsétterem is működött, jelenleg azonban többnyire vendéglátó- és szórakozóhelyek sorakoznak egymás mellett. Az emeleti lakások helyiségeiben is üzleti vállalkozások és cégek irodáit alakították ki.

Kép

(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja és Horváth Csongor fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.