Ugrás a tartalomra

Akkor és most...: A Csupros Mária-szobor

Létrehozva
Kép

A Csupros Mária-szobor Miskolc első köztéri szobra, azt a Mindszenti templom előtti dombon emeltette 1738-ban Deák Ferenc plébános annak emlékéül, hogy az országban ekkor dühöngő pestisjárvány Miskolcot elkerülte. Helye az idők folyamán többször változott, 1924-ben a templom előtt akkor létrejött tér közepére helyezték át, 1961-ben forgalomszervezési okokra hivatkozva szorosan a templom mellé rakták át. A kilencvenes évek végén újrafaragták az alkotást, és 2001-ben a régi helyén fel is avatták azt. Az eredeti szobor a régi talapzaton, a templom udvarán áll.

Kép

Nevére - Csupros Mária - több magyarázat is van. Az egyik legenda szerint az itt található piac fazekasai a szobrot körülvevő kovácsoltvas kerítésre akasztották ki portékájukat, a másik szerint a piacozó tejárusító kofák az oszlop talapzatára és a kerítésre rakták ki a tejet csuprokban és köcsögökben. Egy harmadik szerint egy szegény anya ide rakott ki egy csuprot, ami az éjszaka folyamán gyermekei számára mindig megtelt friss tejjel.

(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Mocsári László fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.