Ugrás a tartalomra

Városháza: nem az önkormányzat tiltotta meg a salakmotoros születésnap megtartását a Volán-pályán

Létrehozva
Közösségi oldalán számolt be Mészáros László „Magányos Farkas”, korábbi egyéni, illetve többszörös csapat és páros magyar bajnok salakmotoros arról, hogy a július 29-re, a Népkert melletti Volán-salakpályára tervezett születésnapi salakmotoros rendezvényét „felsőbb miskolci vezetők” utasítására betiltották - írja közleményében a polgármesteri hivatal.

A bejegyzést átvette a spabook.net internetes oldal, és bár arról, hogy pontosan ki döntött a rendezvény betiltásáról konkrétumokat nem fogalmaztak meg, a leírtak értelmezhetők úgy is, mintha a tiltást Miskolc MJV Önkormányzata rendelte volna el - fogalmaz a közlemény. 

Mint írják: Miskolc MJV Önkormányzata azonban nem hozott és nem is hozhatott ilyen döntést, mivel az önkormányzathoz semmilyen megkeresés sem érkezett a tervezett rendezvénnyel kapcsolatban, se bejelentés, se engedélykérés, a salakmotor-pálya pedig nem a város tulajdonában van, így egy ott megrendezni kívánt eseménnyel kapcsolatban sem az önkormányzatnak, sem a városvezetésnek nincs illetékessége. 

Ilyen szándék egyébként fel sem merült volna, még akkor sem, ha az önkormányzatnak bármilyen köze lett volna a rendezvényhez, hiszen Miskolc városa elkötelezett támogatója a sportnak, és lehetőségeihez mérten folyamatosan segíti a helyi klubokat, sportolókat - írja a polgármesteri hivatal.

Hozzáteszik: az elmaradt születésnapi rendezvény kapcsán Miskolc MJV Önkormányzata őszinte sajnálatát fejezi ki Mészáros Lászlónak, egyszersmind boldog születésnapot és jó egészséget kívánva neki.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.