Ugrás a tartalomra

Félidejéhez érkezett a Búza téri aluljáró lépcsősorainak felújítása

Létrehozva
A Centrum és az Ady Endre utca felőli lejárót pénteken megnyitották a gyalogosforgalom előtt, a buszpályaudvar felé vezető lépcsősor lezárásával folytatódik a munka.
Kép
Utolsó simítások. Fotó: Juhász Ákos

A három ütemben elkészülő beruházás szeptember 11-én kezdődött, az elsőben a Centrum felőli kijárat lezárásával. A teljes lépcsősort újra betonozták, a felület a megszilárdulás után péntekre járhatóvá vált, ezért a gyalogosok számára megnyitották. A még hiányzó gránitburkolatot a következő napokban rakják le a megnyitott lépcsőkön, ez a munkafázis azonban már csak részleges lezárásokkal jár majd, a forgalom akadályozása nélkül – ismertette Kertész Béla a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője.

Kép

Hangsúlyozta, igyekeznek a munkálatok minél gyorsabb elvégzésére, azonban az előírt technológiai határidőket, mint például a beton megszilárdulásának ideje, ki kell várniuk. Annak érdekében, hogy a lakosság mielőbb használhassa az aluljárót, a gránitburkolatot már a megindult forgalom mellett, a lépcsők részleges lezárásával rakják fel. 

Kép

A műszaki vezető elmondta, a felújítás során elkészülnek az új betonlépcsők, a gránitburkolatok, a lépcsősorok aljánál a vízelvezető csatornák és a lejárók falainak burkolása, valamint speciális vakvezető felületek is segítik a látássérültek közlekedését. A felújítás következő ütemében lezárják az MVK és a Volán buszpályaudvarok felé vezető lépcsősort. A Búza térről a felszíni átjárás a Miskolc Pláza felé és a Zsolcai kapu irányába továbbra is biztosított. A több mint 40 millió forintos beruházás várhatóan három hét múlva elkészül, amennyiben az időjárás továbbra is kedvező marad.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.