Ugrás a tartalomra

Mézeskalács házikókból építettek apró falvakat az Eszterlánc ovisai

Létrehozva
Izgalommal telve várták a Mikulást szerdán a MIÓVI Eszterlánc Néphagyományőrző Tagóvodájában.
Kép
Fotók: Mocsári László

Dallal, verssel és nagy-nagy szeretettel, valamint otthon készített mézeskalács házikókból összeállított falvakkal örvendeztették meg a gyerekek, és az óvodapedagógusok a Télapót a miskolci eszterlánc óvodában. Mivel egyetlen gyerekről sem hallott panaszt a Mikulás, finomságokkal teli csomagocskát ajándékozott az apróságoknak.  

Kép

Az intézményben már több éve hagyomány, hogy a csemeték és az óvónők közösen mézecskalácsot sütnek. - Ezt most továbbgondoltuk és hagyományteremtő szándékkal a karácsonyra készülődésbe bevontuk a szülőket is. Arra kértük őket, hogy otthon a gyerekekkel együtt süssenek mézeskalácsházikókat, amelyekből terepasztalokat rendeztünk be, így most egészen január közepéig csaknem hatvan kisebb-nagyobb és pompázatosnál pompázatosabb mézeskalács házikó illata lengi be az épületet, karácsonyi hangulatot varázsolva mindenkinek a szívébe - nyilatkozta Dőry Péterné, tagintézmény-vezető. A gyerekek annyira örülnek a közös munka gyümölcsének, hogy csodálattal nézegetik a mesébe illő házikók alkotta falvakat, olykor még verselgetnek és énekelnek is előttük. 

Kép

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.