Ugrás a tartalomra

A Momentum is beállt Veres Pál mögé

Létrehozva
A Momentum is támogatja Veres Pál polgármester újraindulását a jövő évi önkormányzati választáson. A felek mindezt csütörtökön jelentették be.
Kép
Fotók: Horváth Csongor

Veres Pál polgármester idén februárban hozta nyilvánosságra, hogy jövőre újraindul a polgármesteri posztért. Azóta a Jobbik-Konzervatívok, majd az MSZP és a Párbeszéd-Zöldek is mellé állt. Hozzájuk csatlakozott a héten a Momentum.

– 2019-ben Miskolc a változás útjára lépett. Veres Pál és csapata a Momentum támogatásával bebizonyította, hogy Miskolcot lehet jól is vezetni. Miskolcnak jelenleg sikeres gazdaság-, ifjúság- és zöldpolitikája van – fogalmazott szerkesztőségünknek Gelencsér Ferenc a városvezetőnél tett látogatását követően. A Momentum elnöke kiemelte, rendkívül büszkék közös eredményeikre, s úgy vélekedett, ezek olyan értékek, amiket meg kell tudniuk őrizni.

Kép

Veres Pál a megbeszélésen a párt helyi önkormányzati képviselőivel, Erdei Sándor Zsolttal és Szopkó Tiborral is egyeztetett jövőbeni együttműködésükről. Utóbbi alpolgármesterként és a Momentum miskolci elnökeként arról számolt be stábunknak, hogy helyi szervezetük asszisztálásával eredményes tárgyalást folytattak, így támogatásukról és munkájukról biztosították az újrainduló polgármestert. Együttműködésük szerinte a város fejlődését és épülését szolgálhatja 2024 után is. Szopkó Tibor hangsúlyozta: Miskolcon Veres Pálon kívül nincs más komolyan vehető polgármesterjelölt.

Kép
Veres Pál

– Jól látszott az elmúlt hónapok tárgyalásaiból, egyeztetéseiből, hogy nagyon közel vannak az elképzeléseink egymáséhoz. Nagyra értékelem, hogy az elnök úr személyesen jött el Miskolcra, és jelentette be a támogatást. Örülök annak, hogy most már körvonalazódik az az összefogás, amely nem pártpolitikai, hanem várospolitikai alapon hoz létre egy olyan csapatot, amely győzelemre esélyes a következő választáson – értékelte kameráink előtt Veres Pál polgármester a bejelentést.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.