Ugrás a tartalomra

A második gyertya is ég az avasi adventi koszorún

Létrehozva
A városrészben tavaly hagyományteremtő céllal állítottak adventi koszorút a posta mellett.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A második adventi gyertyát az Avas városközpontban, a posta mellett felállított adventi koszorún. Az adventi rendezvényen azúttal is a Perecesi Bányász Fúvószenekar, majd a Herman Ottó Általános Iskola és AMI tanulói adtak ünnepi műsort, ezt követően pedig Szarka Dénes, a terület önkormányzati képviselője gyújtotta meg a gyertyát.

Kép

A következő hetekben is pénteken várják majd a koszorúhoz azokat, akik közösen ünnepelnének: a harmadik gyertyát 15-én, a negyediket pedig 22-én gyújtják majd meg.

Ez is érdekelhet

Fontos tudnivalók a fűtési idény alatti fűtésszerelési munkákról
Miskolc
2024. január 1-jétől új szabályok vonatkoznak a távfűtött épületek fűtési hőfogyasztásának mérésére és elszámolására.
A 26-os belső sávjaiban aszfaltoznak, forgalomkorlátozásokra kell számítani
Miskolc
A 26-os főút belső sávjában is megkezdi az aszfaltozást a kivitelező, hétfőtől szombatig a megyei központi kórház és a Repülőtéri úti csomópont között dolgoznak. A minap.hu-n folyamatosan nyomon követheti majd az ütemezést és azt, hogy milyen forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Szelet és esőt hoz a hidegfront
Miskolc
Hétfőn a hidegfront mögött felszakadozik a felhőzet, de délután futó záporok, helyenként zivatar előfordulhat. A front mögött sokfelé megerősödik, néhol viharossá fokozódik az északnyugati szél. Délután 21 fok körül alakul a legmagasabb hőmérséklet a térségben.
rendőrautó
Villamossal ütközött egy autó a hétfő reggeli csúcsforgalomban
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról hétfő reggel.