Ugrás a tartalomra

Legalább négy párt jelöltje lehet Barkai László 

Létrehozva
A Demokratikus Koalíció, az LMP, a Párbeszéd és az MSZP helyi politikai prominenseivel felsorakozva mutatták be péntek délelőtt a polgármesteri tisztségre újonnan vállalkozó jelöltet.
Kép
Fotók: Osztie Tibor

A Demokratikus Koalíció csütörtöki közleményében megnevezett városvezető-aspiránst az LMP és a Párbeszéd miskolci szervezetei már most formális támogatásukról biztosították, míg az MSZP támogatása a jövő héten válhat hivatalossá – ismertette mindenekelőtt a sajtótájékoztatót megnyitó Hegedűs Andrea.

– Habár pártjaink különböznek, de a sorsunk azonos: demokrataként közösen kell tennünk Miskolc továbblépéséért. Hiszünk Miskolc választóiban, és abban, hogy eltökélt akaratot mutatni a város érdekében csak közösen lehet. Álláspontunk, hogy Miskolcnak olyan polgármesterre van szüksége, aki egyesíti ezt az akaratot – fogalmazott a polgármesteri székért tavaly októberben bejelentkező országgyűlési képviselő.

Hegedűs Andrea úgy véli, Barkai László „széleskörű látásmódja, tapasztalata, világlátott személye döntésképessége, vezetői gyakorlata és vezetői képessége motorja lesz a közös otthonunknak, Miskolcnak”.

– Meggyőződésünk, hogy komoly feladathoz komoly ember kell. Barkai László megtestesíti mindazt, ami szükséges ahhoz, hogy Miskolc felemelkedjen – fektette le a parlamenti politikus.

Kép

A jelölt szerint a város életében olyan fordulóponthoz érkeztünk, amikor „a közös cél érdekében együtt kell tudnunk működni”. Barkai László beszédében hangsúlyozta: Miskolc nehéz helyzetben van, körülményei nem ideálisak – ennek leküzdésére vállalkozott akkor, amikor a civilek, majd a pártok megkeresését követően igent mondott a jelöltségre. 

Ahogy arról beszámolt: a világ számos pontján látott már súlyosan lerobbant ipari területeket, amiket kizárólag összefogással tudtak fellendíteni. Hozzátette: az embereket kiszolgáló várost szeretne, és azt, hogy „a minőségi életévek száma növekedjen”. Orvosként megjegyezte, a hippokratészi eskü Cicero által újrafogalmazott elvében hisz: „a nép, a lakosság, az itt élők érdeke mindenek felett”.

Kép

A sajtótájékoztatót követően a Demokratikus Koalíció Miskolci Szervezete közleményében hivatalosan is megerősítette:

„Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő, a DK és az LMP közös polgármesterjelöltje visszalép, Dr. Barkai László gyermekorvos, gyermektüdőgyógyász, diabetológus, egyetemi tanár, az MTA doktora javára.”

Még a helyszínen Hegedűs Andreától megtudtuk, a polgármesteri jelöltségtől annak fényében állt el, hogy felmérte: a város jövőbeni érdekei azt szolgálják, ha ő az országgyűlésben megmarad – ahogy fogalmazott – „Miskolc hangjának”, és a majdani új polgármesterrel együtt „két oldalról támasztják meg a várost a Fidesszel szemben”.

Kérdésünkre kifejtette: nem gondolja, hogy az ő személye gátolta volna a most körvonalazódó, szélesebb pártpolitikai összefogás megszületését az elmúlt fél évben. Értékelése mentén nem ennek tudható be, hogy úgy döntöttek, másik jelöltben állapodnak meg.

Kép

A jelölt mögött a helyszínen fölsorakozó Simon Gábor az MSZP miskolci elnökeként érdeklődésünkre elmondta: Veres Pál szerdai visszalépésének másnapján pártjának helyi elnöksége összeült, és jövő hét szombatra taggyűlést hívott össze. A szocialisták támogatásáról tehát végső soron a tagság fog dönteni – húzta alá.

Fekete Zoltánné, a DK miskolci elnöke megkeresésünkre elmondta: a Barkai László mögötti szövetségépítés kapcsán nyitottak a Velünk a Város frakcióját alkotó további pártok, így a Jobbik-Konzervatívok és a Momentum irányába is. 

Ez is érdekelhet

Holttestet találtak Miskolcon
MiskolcBaleset
A rendőrség eljárást folytat egy eddig ismeretlen személyazonosságú holttest ügyében, akit július 9-én, Miskolcon a Várhegy utca erdős részében találtak meg. Személyes tárgyai alapján azonosításában olvasóink segítségét is kérik.
A Moto-Rock élmény most már mindenkié – ingyenes lesz a fesztivál
MiskolcKultúraSzabadidő
A zene mindenkié. A motorozás mindenkié. Most pedig a Moto-Rock élmény is mindenkié! A szervezők és a támogatók döntése értelmében a Miskolci Moto-Rock Fesztivál és Családi Hétvége teljes programja ingyenesen látogatható.
Tündöklő – A fény művészete - augusztus 20-án Miskolc belvárosa a kortárs fényművészet színterévé válik
MiskolcKultúra
Kétnapos, különleges vizuális élménnyel várja a látogatókat Miskolc belvárosa augusztus 20-án és 21-én. A Tündöklő – A fény művészete fesztivál során a város ikonikus épületei, terei és közösségi helyszínei új arcukat mutatják meg.
Képgaléria
Dánielfy és Parno Graszt koncert a Csengey-kertben
Dánielfy Gergő: Azt a szeretetet adjuk tovább, amit a közönségtől kapunk
MiskolcSzabadidő
Vasárnap este Dánielfy Gergő töltötte meg zenével a Csengey-kertet. A koncert apropóján új korszakról, a dalok mögötti személyes történetekről és arról beszélgettünk vele, hogyan lehet a színpadon kapott szeretetet továbbadni a közönségnek.