Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Szeles utca 42. szám

Létrehozva
A Szeles utca 42. szám alatti épületet ábrázolja régi és új felvételünk is.
Kép
dr. Sáfrány Gy. József képeslapja

A képeslap koráról túl sok mindent nem tudni, az biztos, hogy ebben az időben még magánházként funkcionált. Azt, hogy laknak-e benne, fotóriporterünk nem tudta meg, azt viszont az újabb felvétel is jól mutatja (illetve tudhatja az is, aki sokat jár a Szeles utcán és a Búza téren), hogy a 2020-as években – bár a szerkesztőség néhány tagja szerint régebben – már Panda Áruház néven működik benne üzlet. Az épület tehát a Szeles utca szerves része, a képpáron viszont nem az utcafronti, hanem a túloldali, a kertre néző homlokzat látható.

Kép
Juhász Ákos fotója

Az új felvétel a Búza téri piac parkolójából készült, és bár látható, hogy az idők folyamán átépítették a házat (eltűntek például a kémények), a homlokzat főbb elemei azért ma is jól felismerhetőek. A Szeles utca egyébként kétségtelenül Miskolc legrégebbi utcái közé tartozik, Pesty Frigyes 1864-ben megjelent Borsod vármegye leírása című kötetében eképpen ír róla: "E város részben lévő utczák mint Miskolcz városát fedező vőlgyön kívül eső rész az északi szeleknek legjobban lévén kitéve, nevét innen vette."

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.