Ugrás a tartalomra

Szaniszló Bálint kapta idén Miskolc sajtódíját

Létrehozva
A szerkesztő, újságíró éppen harminchét éve van a pályán, jelenlegi munkahelyén, a megyei napilapnál és hírportáljánál több mint két évtizede dolgozik.

Kép
Szaniszló Bálint és Tóth-Szántai József. Fotók: Polgármesteri hivatal/Rogosz Péter

Szaniszló Bálint, az Észak-Magyarország és a Borsod Online vezető szerkesztője kapta ebben az évben a miskolci polgármesteri hivatal sajtódíját. A rangos elismerést szombaton délután adta át Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.

Bálint elmondása szerint harminchetedik éve dolgozik újságíróként: 1988-ban kezdett a város korábbi lapjánál, az évtizedekig napilapként megjelenő Déli Hírlapnál. Itt kezdett el Miskolc helyzetével foglalkozni, városi témákról írni. Ennek megszűnése után néhány éven át a Miskolc Városi Televíziónál dolgozott, ezt követően „igazolt át” jelenlegi munkahelyére. Ennek is már jó húsz éve. Azt, hogy mindezért a város elismerést adott át, meghatónak nevezte, mint mondta azért, mert mióta az eszét tudja újságíró és Miskolc dolgaival foglalkozik.

Kép
Szaniszló Bálint vezető szerkesztő a kitüntetésével.

– Nagyon fontos számomra ez a díj, mert lokálpatriótaként dolgozom, Miskolcért bármit megtennék és úgy gondolom, hogy írásaimon keresztül ezt napról napra meg is teszem – fogalmazott lapunknak Szaniszló Bálint.

Hozzátette, témái között a várospolitikát kedveli leginkább, azok között is azokat, melyek során Miskolc fejlődéséről, építkezésekről tud számot adni. Legutóbbi munkái közül fontosnak nevezte azt, hogy ő tudósíthatott a Barlangfürdő leégéséről és az újjáépítés előkészítési munkáiról.

„Ez természetesen egy rettenetes, tragikus hír, a tudósítás mégis fontos volt, hogy a pontos helyzetről a lehető legtöbb hírt adhassuk a helyieknek. Ugyanilyen fontos volt a tűz után azt figyelemmel kísérni, hogy hogyan fog össze Miskolc, hogyan történnek meg a szükséges lépések az újjáépítés érdekében. Számomra a közelmúltnak ezek voltak a legérdekesebb momentumai - fűzte hozzá.

Március 15-e a Magyar Sajtó Napja – a szabad magyar sajtót 1990 óta ünnepeljük ezen a napon arra emlékezve, hogy 1848-ban március 15-én nyomtatták ki a 12 pontot és a Nemzeti dalt, a magyar szabad magyar sajtó első termékeit.

 

Ez is érdekelhet

A Vologda és a Szentpáli utca is érintett ma a nagy volumenű kátyúmentesítésben
Miskolc
Közlekedési információk Miskolcról péntek reggel.
A magyar költészet napja – Lillafüred
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Miskolcon több évtizedes hagyománya van a költészetnapi ünnepségeknek, különböző módokon és formában tisztelgett már a város a magyar líra előtt.
A magyar nemzet javára esküdtek fel a szavazatszámláló bizottsági tagok
Miskolc
Szerdán és csütörtökön több mint ezer szavazatszámláló bizottsági tag és több száz póttag tett esküt a polgármester előtt, a Művészetek Házában.
Költészet a kukákon: különleges akcióval ünnepel a MiReHu
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
A MiReHu Nonprofit Kft. számára különösen fontos az idei év, hiszen 150 éves a miskolci hulladékszállítás.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.