Ugrás a tartalomra

Hankó Balázst kérdezték a miskolci egyetemisták

Létrehozva
A miniszter egy több órás fórumon válaszolt a hallgatók kérdéseire kedden.
Kép
hanko_balazs_sajtotaj_251015ml-2.JPG
Hankó Balázs és Kertész Milán. Fotó: Mocsári László

„Kérdezd a minisztert” címmel tartott kötetetlen beszélgetést kedden délután a Miskolci Egyetem könyvtárában Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter. Az eseményt követően a politikus doorstep sajtótájékoztatón számolt be a fórumon történtekről Kertész Milánnal, az egyetemi hallgatói önkormányzat elnökével.

Hankó Balázs az eseményen megosztotta a hallgatókkal azt, milyen fejlesztések zajlottak az elmúlt években a felsőoktatásban és egészen konkrétan a Miskolci Egyetemen (erről korábbi, az egyetemi épületek átadójáról szóló tudósításunkban részletesen is olvashat). Kiemelte, a miskolci campus családbarát lett, hiszen bölcsődefejlesztés történt, és olyan apartmanokat is kialakítottak, amelyekbe családosok is be tudnak költözni.

– Ami a fórumot illeti, elmondhatom, egy nyitott, jó beszélgetés volt. Beszéltünk arról, hogy a hallgatói ösztöndíjakban előrelépés szükséges, arról, hogy a nemzetközi programok és a kollégiumi férőhelyek hogyan alakulnak. Szót ejtettünk a Pannónia program sikereiről és arról, hogy milyen lépések szükségesek ahhoz, hogy még több külföldi egyetemre el tudjuk juttatni a magyar hallgatókat. Illetve az egyetemisták gyakorlatát is újra kell gondolni: minél több valós gyakorlati oktatásra van szükség, amiért ne csak kreditet kapjanak, hanem olyan munkabért is, ami az ő mindennapjaikat segíti 

– hangsúlyozta.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.