A Miskolci Egyetem főbejáratánál található üveg előcsarnok ad otthont a RElight ME – Új fényben az e-hulladék című kétnapos rendezvénynek, amelyet a Nyersanyagelőkészítés és Környezettechnológia Intézet szervezett a MAB Előkészítési és Környezeti Eljárástechnikai, Bányászati és Energetikai Munkabizottsága szakmai támogatásával, együttműködésben a MiReHu Nonprofit Kft.-vel.
A program célja, hogy közelebb hozza a hulladékcsökkentés és az elektronikai hulladékok világát a nagyközönséghez, és bemutassa, milyen értékek rejtőznek azokban a tárgyakban, amelyeket sokan csak felesleges lomként kezelnek.
- Ezekkel a látványos bemutatókkal az elektronikai hulladék témakörben szeretnénk bemutatni azt, hogy mennyire fontos ezeket a hulladékokat visszajuttatnunk a körforgásba, hogy ne lapuljon otthon a régi mobiltelefon a fiókban, hanem adjuk le a megfelelő gyűjtőpontokon ezeket az elektronikai eszközöket. Hiszen így lehet egy második életük is, amit itt a kiállítással bemutatnak a MiReHu-s kollégák. Emellett mi pedig az egyetem részéről azt mutatjuk meg az érdeklődők számára, hogy mi történik az elektronikai hulladékkal akkor, amikor bekerül a hulladékkezelő központba. Hogyan történik az egyes összetevők szeparálása, szétválasztása gépekkel, és azt, hogy egyáltalán az újrahasznosítás milyen lépésekkel kezdődik. Ezt mutatjuk meg a különböző demonstrációs eszközök segítségével – ismertette Dr. Mádainé dr. Üveges Valéria egyetemi adjunktus.
Hangsúlyozta, az elektronikai hulladék az egy óriási nagy érték. Minden „kütyü”, amit használunk, az elektromos eszközök, a hi-tech ipar által előállított eszközök, nagyon nagy nyersanyagigényűek. Egy-egy ilyen szerkezet, akár hetven-nyolcvan féle nyersanyagot is tartalmazhat. Ezeknek a nyersanyagoknak a többségét tipikusan nem tudjuk itt Európában előállítani, külföldről kell ezeket behoznunk. Éppen ezért nagyon fontos lenne - hogyha már egyszer itt termelődik ez az elektronikai hulladék, amiben benne vannak ezek a nagyon értékes anyagok -, hogy akkor próbáljuk meg minél nagyobb arányban kinyerni és újrahasznosítani ezeket az anyagokat új nyersanyagként.
- Európa szerte az újrahasznosítási arány még nem túl magas, olyan 40 százalék körül van, úgyhogy még bőven van hová fejlődni. De azt fontos tudnunk, hogy csak azt a hulladékot tudjuk újrahasznosítani, ami megfelelően begyűjtésre kerül. És itt is van még bőven feladat, mert ez Magyarországon körülbelül csak mintegy a fele, tehát olyan 50 százalékos a visszagyűjtési arány. Az elektronikai hulladék másik fele tehát még a háztartásokban marad vagy nem szelektíven kerül begyűjtésre, ami környezeti terhelést is jelent valamint azt, hogy hatalmas mennyiségű kiaknázatlan nyersanyag nem kerül vissza a körforgásba – részletezte az adjunktus.
Egyéb érdekességek mellett az örvényáramú szeparátor működésével is megismerkedhettek azok, akik kilátogattak a Miskolci Egyetemre. A különböző nyersanyag szétválasztó, szétválogató gépezetek kicsinyített másain, amelyek eredeti szerkezeteit a MiReHu használja, Romenda Roland, az egyetem tudományos segédmunkatársa, a Nyersanyag Előkészítés és Környezet Technológiai Intézet oktatója mutatta be a szeparálás elméleti alapjait és gyakorlati működését.
- A Miskolci Egyetemen ebben a két napban a kiállítási tárgyak mellett olyan szeparálási technológiákat mutatunk be, amelyeken a MiReHu által begyűjtött hulladékok, köztük az elektronikai hulladékok is átesnek. Bemutatjuk, hogy hogyan választhatók szét az elektronikai hulladékokban lévő értékes anyagok ezekkel a gépekkel, különböző fizikai vagy technikai megoldásokat felhasználva, mint például a mágneses hatás, vagy az egyszerű, már gyermekkorunkban a homokozóban is használt rostálás. Ha megfelelően felaprítjuk a hulladékot, akkor ezekkel a megoldásokkal jó hatékonysággal szétválaszthatók és kinyerhetők az értékes nyersanyagok, amelyeket aztán az iparban újrahasznosíthatnak – részletezte.
Romenda Roland hozzátette, a látványos bemutatók mellett kvízvetélkedő és ismeretterjesztő előadások is várták a hallgatókat és betérő érdeklődőket, ahol az elektronikai hulladékok és az újrahasznosítás lehetőségei kerültek a középpontba. Fontos megértenünk, hogy ezekben a hulladékokban óriási nagy érték rejlik, ez nem szemét, hanem valójában egy újfajta bánya, amelyből számtalan fontos nyersanyag nyerhető ki. Többek között arany is.
A bemutatókkal színesített kiállítás a hétfői és a keddi napon várta az érdeklődőket a Miskolci Egyetemen.