Ugrás a tartalomra

Kortárs művek inspirálják a jövő festőit és fotósait a Zrínyiben

Létrehozva
A Magyar Művészeti Akadémia „Művészettel nevelés” elnevezésű országos programja Miskolcra is eljutott. Szerdán a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium tanulói rendhagyó rajzórán vehettek részt a Miskolci Galériában, ahol átadták számukra az MMA által összeállított kortárs művészeti reprodukciókat tartalmazó csomagot is.
Kép
Zrínyi kortárs művészet Sinkó István
Sinkó István magyar festőművész, akvarell, grafikus művész, gipsz szobrász, tanár és művészeti író tartott rendkívüli rajzórát a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium diákjainak. Fotó: Mocsári László

A Klebelsberg-emlékévhez kapcsolódva a Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti, Iparművészeti és Tervezőművészeti, valamint Film- és Fotóművészeti tagozata közös kezdeményezést indított „Száz iskola, ezer kép” címmel. Az MMA regionális központjainak ajánlása alapján a Regionális Osztály 10-10 alkotásokból készült nyomatot juttat el a régiók kiválasztott iskoláiba. Miskolcon a Földes Ferenc Gimnázium kedden vehette át a reprodukciókat, szerdán a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium került sorra.

– Egy rendhagyó rajzóra keretében a diákokat be tudjuk vonni, és felvillantani a jelentőségét annak, mit is jelent egy eredeti műalkotás, és mit egy reprodukció, hogy viszonyul a kettő egymáshoz. A reprodukció közvetíteni tudja a kortársművészeti törekvések megjelenési formáit – emelte ki Pozsgai Péter szervező.

Kép
Sinkó István magyar festőművész, akvarell, grafikus művész, gipsz szobrász, tanár és művészeti író tartott rendkívüli rajzórát a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium diákjainak. Fotó: Mocsári László

A jövő kortárs művészei már köztünk élnek és alkotnak

Sinkó István festő- és képzőművész rendhagyó rajzórát tartott a zrínyis diákoknak a Miskolci Galériában. Az óra során nemcsak a kiállított reprodukciókat elemezték, hanem a tanulók saját alkotásairól is beszélgettek. Szó esett arról is, hogyan hat a kortárs művészet a mai fiatalokra, miként befolyásolja őket és a saját munkáikat. Ennek kapcsán felmerült az a kérdés is, hogyan születik meg egy végzős zrínyis diákban az az ötlet, hogy különböző technikákkal olyan takarót készítsen, amelyen a dédszülőktől indulva a saját emlékein át egészen a jövőbeni gyermekei emlékei is helyet kapnak. 

Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi- és Makovecz Imre-díjas építész pedig saját példáját mesélte el, hogyan választotta ezt a pályát.

– Vizuális élmények vittek el erre a pályára. Úgy lettem építész matematikus-fizikus-hajó- és repülőtervezőből, hogy megpillantottam egy könyvet a miskolci Széchenyi utcai kirakatban. Csak a fedlapot láttam, nem volt pénzem megvenni, de ez elég volt ahhoz, hogy inspiráljon. Ez kapcsolódott ahhoz az érdeklődéshez, amelyet Imreh Zsigmond festőművész váltott ki belőlem, aki egyébként ábrázoló geometriát tanított. Az én dilemmám éppen az volt, hogy a reál tudás és a művészetek hogyan függnek össze. Negyedéves koromra el is döntöttem a kérdést, így immár 65 éve egy rajztáblával élek együtt.

Kép
Kortárs reprodukciókat kapott a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium. Fotó: Mocsári László
Kortárs reprodukciókat kapott a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium. Fotó: Mocsári László

Inspiráció a diákoknak

Ezek a reprodukciók nem pusztán képek, hanem lehetőség arra, hogy a diákok még közelebb kerüljenek a művészet élő jelenéhez, mondta Fridrikné Várhegyi Renáta, a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium igazgatója. Majd hozzátette:

– Iskolánk sokszínű közösség, ahol a művészet valóban él: inspiráló tanárok, kíváncsi és tehetséges diákok, valamint rengeteg program és élmény formálja a mindennapjainkat. A Zrínyiben a vizuális kultúra nem tantárgy, hanem egy olyan nyelv, amelyen keresztül a fiatalok megérthetik a világot és saját magukat; egyfajta gondolkodásmód. Hisszük, hogy minden vonal, minden szín, minden forma új kérdéseket és új felismeréseket ad diákjainknak. Ezért különösen értékes számunkra, hogy ma gondosan válogatott kortárs alkotások kerülnek az iskolánk falaira. Ezek a művek inspirációt jelentenek majd a rajz–vizuális kultúra tagozatunknak, a kreatív közösségeinknek, és minden diáknak, mindenkinek, aki nyitott szemmel jár – mondta.

A Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium végzős tanulója, R. Szabó Linett, akit a fotózás vonz leginkább. Nagyon közel áll hozzá az a műfaj, melyet az egyik reprodukción, Tóth György Robert Mapplethorpe emlékére című képén látott. A fekete-fehér és analóg fotózás érdekli, és ezen a pályán képzeli el a jövőjét.

A Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíjasainak tárlata január 11-ig a Miskolci Galériában megtekinthető.

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.