Ugrás a tartalomra

Elindult az egyetemi felvételi

Létrehozva
December 18-án megkezdődött a 2025-ös felsőoktatási felvételi eljárás, amely február 15-ig ad lehetőséget a továbbtanulni szándékozóknak arra, hogy jelentkezzenek az általuk választott szakokra.
Kép
fotó: Mocsári László
Nagy az érdeklődés a Miskolci Egyetem képzései iránt. Fotó: Mocsári László

– Ismét elérkeztünk a felsőoktatás egyik legizgalmasabb szakaszához, a felvételi eljárás kezdetéhez – fogalmazott Szilágyi Roland, a Miskolci Egyetem oktatási rektorhelyettese.

Csak elektronikusan lehet jelentkezni

A jelentkezés ebben az évben is elektronikus úton zajlik, az e-felvételi rendszerben, amelyhez megfelelő elektronikus azonosítás szükséges.

– Nagyon fontos, hogy ebben a jelentkezési szakaszban is, ahogy ezt a korábbi évben már ezt megszokhatták, csak elektronikusan tudnak jelentkezni a hallgatók az e-felvételi rendszerén keresztül, ehhez pedig előzetesen mindenkinek szüksége van vagy Ügyfélkapu +-os, vagy DÁP-os regisztrációra – hívta fel a figyelmet.

Széles a képzések skálája

A Miskolci Egyetem képzési kínálata továbbra is rendkívül széles: az intézmény nyolc karon, szinte minden képzési területen kínál továbbtanulási lehetőséget.

– Az elmúlt két-három évben a mérnöki szakok mellett az egészségtudományi és pedagógusképzések is kiemelkedően vonzották a jelentkezőket – mondta a rektorhelyettes.

Preview Image
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen. Mocsári László galériája.

Fejlesztések, megújulás

Az egyetem vezetése abban bízik, hogy a kampusz megújulása tovább növeli az intézmény vonzerejét. Az elmúlt időszakban megújult az étterem, a menza, a kollégiumok, a sportlétesítmények és a könyvtári szolgáltatások, és a fejlesztések a jövőben az oktatási infrastruktúrát is érintik.

– Arra számítunk, hogy aki most ide jelentkezik, a Miskolci Egyetemre, ők az egyetemi tanulmányi időszakuk alatt, már egy teljesen modern Miskolci Egyetemen tölthetik el – emelte ki Szilágyi Roland.

Új szakok a Miskolci Egyetemen

Az idei felvételi időszak több újdonságot is hoz. Most lehet először jelentkezni Miskolcon építőmérnök szakra, amely nyolc féléves képzésként jelenik meg, míg a korábban elindított tanító szak iránt továbbra is nagy érdeklődés várható. Az űrmérnök képzés már angol nyelven is elérhető, a zeneművészeti képzéseknél pedig új szakok és szakirányok közül választhatnak a jelentkezők.

– A Miskolci Egyetem folyamatosan törekszik a képzési paletta bővítésére, amihez a munkaerőpiac igényeit is figyelemmel kísérjük – tette hozzá.

A felvételi eljárás tehát már elindult, a jelentkezési határidő február 15.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.