Ugrás a tartalomra

Tavaszváró egyházzene a barokktól a kortársig

Létrehozva
A Forrás Kamarakórus koncertjét és Dr. Kecskés Mónika országos hírű csembalóművész előadását hallhatja a közönség a Magnificat Egyházzenei Intézet koncertsorozatának szombati alkalmán.
Kép
forras_kamarakorus_magan.jpg
A miskolci Forrás Kamarakórus, a hiányzó tagokat kivéve. Fotó: magánarchívum

Az egyházzenei koncertsorozat ötödik alkalmát február 28-án, szombaton, 11 órától tartják meg a selyemréti római katolikus templomban, a már megszokott matinékoncert jelleggel. A program ingyenes, de adományokat köszönettel elfogadnak a helyszínen. 

- Egy női kar, a miskolci Forrás Kamarakórus lép fel, Balásné Molnár Ildikó karvezetésével, akik Mendelssohnt és Javiert, valamint 20. századi és kortárs magyar zeneszerzők kórusműveit fogják énekelni. Vendégünk lesz Dr. Kecskés Mónika hazánk egyik legismertebb csembalóművésze. Nagy megtiszteltetés, hogy éppen ő szólaltatja meg ezt a jellemző barokk hangszert Miskolcon a selyemréti Szent István Király templomban – hívta fel a figyelmet Szurasenkó Dániel blockflöteművész, a Magnificat Egyházzenei Intézet igazgatója, aki a csembalóművésszel közösen játszik majd egy Bellinzani és egy Bach darabot. 

Kép
Kecskés Mónika csembalóművész. Fotó: magánarchívum
Dr. Kecskés Mónika csembalóművész érkezik Miskolcra. Fotó: magánarchívum

Elmondta, Dr. Kecskés Mónika amellett, hogy csembalista és orgonista, egyházzenetanár is. A Zeneakadémián és az ELTÉ-n is szerzett diplomát. Továbbá a londoni és az antwerpeni királyi zeneakadémián, valamint a bécsi zeneakadémián szintén tudományos fokozatot kapott. Jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem docense és a Budapesti Belvárosi Ferences templom zenei igazgatója és kórusának karmestere. 

Hozzátette, köszönik, hogy a Filharmónia Magyarország biztosítja a csembalót, amin a művésznő Pogliettit fog játszani. 

Kép
Egyházzenei sorozat ötödik alkalma, plakát

A sorozat folytatódik: 
A koncertsorozat hatodik állomása március 21-én, Johann Sebastian Bach születésnapján lesz, ahol Ábrahám Márta hegedűművész, a Zeneakadémia tanára lesz a sztárvendég és Bachot fog előadni. Hamarosan országossá bővül a sorozat, Budapesten, Székesfehérváron és Veszprémben szintén szerveznek hangversenyeket, Miskolcon pedig havonta egyszer. Háromnapos Vivaldi napokat is terveznek Miskolcon és Budapesten július 17-19. között, ahová egy híres barokk énekesnő érkezik majd – tudtuk meg a blockflötevirtuóztól. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.