Ugrás a tartalomra

A térfigyelő kamera mindent rögzített Bábonyibércen

Létrehozva
Ismét bizonyították hatékonyságukat a miskolci közterületi térfigyelő kamerák. Az önkormányzati rendészet munkatársai egy illegális hulladéklerakást észleltek a Bábonyibérc soron.
Kép
Bábonyibérc térfigyelő

A rendelkezésre álló információk szerint ismeretlen, de a felvételek alapján beazonosítható személyek mintegy 5-6 köbméter háztartási hulladékot helyeztek el jogellenesen közterületen, a Bábonyibérc soron. A Miskolci Önkormányzati Rendészet Operatív Műveleti Központjának munkatársai a térfigyelő rendszer segítségével rögzítették a történteket, a felvételek pedig bizonyítékként szolgálhatnak az eljárás során.

Az önkormányzati rendészet a képfelvételek alapján haladéktalanul hatósági eljárást kezdeményezett az illetékes kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályánál az elkövetők felelősségre vonása érdekében.

A szervezet hangsúlyozta: továbbra is zéró toleranciát alkalmaz az illegális hulladéklerakókkal szemben, mivel a környezet védelme és Miskolc tisztaságának megőrzése közös társadalmi érdek.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.