Ugrás a tartalomra

Nemzetközi koreanista konferenciát rendeznek a Miskolci Egyetemen

Létrehozva
A Miskolci Egyetem ad otthont a közép- és kelet-európai koreanisták 25. nemzetközi konferenciájának. A tanácskozás a koreai tanulmányok kutatását, oktatását és a nemzetközi kapcsolatok erősítését helyezi középpontba.
Kép
fotó: Mocsári László
Nemzetközi koreanista konferenciát rendeznek a Miskolci Egyetemen. Fotó: Mocsári László

A Central and Eastern European Society of Koreanology, vagyis a CEESOK 25. nemzetközi konferenciáját július 9. és 12. között rendezik meg a Miskolci Egyetemen. Az idei találkozó témája: Közép- és Kelet-Európa és a két Korea – új irányok a kutatásban és az együttműködésben.

A konferencia ünnepélyes megnyitóját csütörtökön délelőtt tartották az egyetem díszaulájában. A résztvevőket Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, H. E. Chul-min Park, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete, Szabó Csaba, a Miskolci Egyetem King Sejong Intézetének igazgatója, valamint Kim Bogook, a CEESOK elnöke is köszöntötte.

Horváth Zita beszédében úgy fogalmazott: egy egyetem számára különösen fontos, ha olyan fórumot fogadhat, amely évről évre hozzájárul a koreai tanulmányok és a nemzetközi szakmai kapcsolatok fejlődéséhez.

– A CEESOK konferenciái már nem csupán a legfrissebb kutatási eredmények bemutatásának színterei, hanem a tudományos párbeszéd, a kulturális együttműködés és a személyes szakmai kapcsolatok kiépítésének is kiemelkedő alkalmai – hangsúlyozta.

A rektor kiemelte, hogy a Miskolci Egyetem számára a koreanisztika nem csupán egy tudományterület a sok közül. Az intézmény hosszú évek óta tudatosan építi kapcsolatait a Koreai Köztársaság egyetemeivel, kutatóintézeteivel és tudományos szervezeteivel.

– Büszkék vagyunk arra, hogy a King Sejong Intézet révén hallgatóink és oktatóink aktív részesei lehetnek ennek a nemzetközi együttműködésnek, amely egyszerre gazdagítja oktatásunkat, kutatásainkat és egyetemünk nemzetközi jelenlétét – mondta.

Kép
Koreanisták nemzetközi konferenciája az egyetemen
Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. Fotó: Mocsári László

H. E. Chul-min Park, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete arról beszélt, hogy a CEESOK nemzetközi konferenciája meghatározó szerepet játszik a koreai tanulmányok közép- és kelet-európai jelenlétének erősítésében.

– Az évek során a konferencia az egyik legszilárdabb tudományos hídként szolgált, amely összeköti Koreát a régióval – fogalmazott.

A nagykövet emlékeztetett: Magyarország különleges helyet foglal el Korea és Közép-Kelet-Európa kapcsolatainak történetében, hiszen az egykori keleti blokk országai közül elsőként létesített diplomáciai kapcsolatot a Koreai Köztársasággal.

Mint mondta, a két ország közötti kapcsolat ma már messze túlmutat a gazdaság és az ipar területén: egyre fontosabb szerepet kapnak a kulturális, tudományos és emberi kapcsolatok is.

A konferencia több szekcióban zajlik. A résztvevők irodalmi, nyelvészeti, történeti, politikai, gazdasági, kulturális és szociológiai témákban hallgathatnak előadásokat. A programban helyet kap többek között a koreai nyelv oktatása, a koreai irodalom közép-európai kapcsolódása, a két Korea politikai és társadalmi kérdésköre, valamint a koreai kultúra nemzetközi jelenléte is.

Az eseményt koreai kulturális műsor színesítette: Bajnóczy Csillag hagyományos koreai táncbemutatóval készült, Pánti Anna Erkel- és Bartók–Pásztory-díjas operaénekesnő pedig különleges énekes előadással lépett fel.

Preview Image
Koreanisták nemzetközi konferenciája az egyetemen. Mocsári László galériája.

A CEESOK célja a koreai tanulmányok kutatásának és oktatásának támogatása, valamint a régió szakmai kapcsolatainak erősítése. A szervezet évente más-más közép- vagy kelet-európai országban rendezi meg nemzetközi találkozóját. A társaságot jelenleg dr. Kim Bogook, a miskolci Sejong Intézet egyetemi docense vezeti.

A konferencia a tudományos előadások mellett találkozási lehetőséget is teremt a régió koreanistái számára. A program július 10-én további szekcióülésekkel, panelbeszélgetésekkel és záróeseménnyel folytatódik, majd a hétvégén szakmai kirándulásokkal zárul.

Címkék

Ez is érdekelhet

Megtudtuk, hol nem lesz víz hétfőn
Miskolc
Miskolc több pontján hibaelhárítási munkálatokat végeznek az ÉRV Zrt. munkatársai hétfőn, ezért az érintett helyszíneken lajtos kocsikkal biztosítják az ivóvizet.
Képgaléria
A Bartók Béla Művelődési Ház relikviái
Itt volt a Pécsi Sándor Guruló Színház
MiskolcKultúra
Bejutottunk a Bartók Béla Művelődési Házba, ami az Újgyőri főtér mellett van. Az ötrészes cikksorozatban elérkeztünk a házban működő színpadi csoportokhoz. Ágotai József mesélte el a kapcsolódásukat.
Újabb területet érint az avasi útfelújítás
Miskolc
Az avasi munkálatok ideje alatt időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani.
Pont Ott Parti Miskolcon: Metzker Vikivel, AK26-tal és VZS-vel ünnepelhetnek a felvételizők
Miskolc
A miskolci Csengey-kert lesz a felsőoktatási felvételi izgalmainak központja július 23-án este.