Másfél évig tartó rendezvénysorozattal ünnepli 1825. november 3-ai alapításának kétszázadik évfordulóját az idén már 201 éves Magyar Tudományos Akadémia. Több nagyváros – Pécs, Szeged, Veszprém, Balatonfüred, Debrecen – után Miskolcra, a Városház térre is megérkezett a Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív vándorkiállítás, amely november 7-án, péntek este nyitotta meg kapuit, az MTA Miskolci Területi Bizottsága, a Miskolci Egyetem és az önkormányzat együttműködésével. Az MTA tavaly indította el a Tudománybarát Település Mozgalom (TUBA) programját, amelyhez elsők között csatlakozott Miskolc.
Az ingyenes tárlat december 30-ig, keddtől péntekig, 14 és 18 óra között látogatható, kivéve december 24. és 27. között, amikor zárva tart.
Miskolc a tudomány egyik bölcsője
Megtisztelő számomra, hogy Észak-Magyarország tudományos központjában köszönthetem ezt a rendezvényt. Amikor a Magyar Tudományos Akadémia 200 éves múltjára tekintünk, nemcsak egy intézmény múltját ünnepeljük, hanem a magyar géniusz, a folyamatos megújulás és haladás zálogát is. Ez a kiállítás találóan viseli a Mozgásban a tudomány címet, a tudomány ugyanis sohasem állandó, hiszen folyamatos felfedezést és alkalmazkodást jelent. Ha van olyan régió Magyarországon, amely mindezt a saját bőrén tapasztalta meg, az éppen Miskolc és térsége, amely nemcsak az ipar és a kohászat fellegvára, de a magyar kultúra és tudomány egyik igazi bölcsője, ami az MTA életében is felbecsülhetetlen érték.
– mutatott rá köszöntőjében Kocsis Károly, a MTA Miskolci Területi Bizottságának elnöke, majd Miskolc, intézményei és az itt tevékenykedő tudósok, alkotók, értelmiségiek érdemeiről beszélt, hozzáfűzve, hogy a Miskolci Akadémiai Bizottság is már 1979 óta működik.
A vándorkiállításról elmondta, hidat képez a múlt és a jelen, az MTA országos központja és a területi műhelyek között. Ajánlotta, különösen a legfiatalabb látogatóknak, hogy kapcsolódjanak be az MTA Székházáról készített virtuális túrába.
Széchenyi felajánlásából alakult meg
Kecskeméti Gábor, az MTA főtitkára Lévay József miskolci iró, költő, az MTA-val egyidős tagjának mottójával indította beszédét, akinek tavaly ünnepelték bicentenáriumát műveinek kiadásával:
Gondoljanak, kérem a Magyar Tudományos Akadémiára! Rügyecske volt ez, felhős ég alatt nyíló tavasz leheletén fakadt. Ébredt a nemzet ébredésével s köztünk izmos fává serdüle fel, erős gyökével föld mélyében él. A múltak romja szebb jövőt remél és híveit megemlékezni rája, üdítgető hűs árnyékkal kínálja.
- Az MTA 2025-ben ünnepelte alapításának kétszázadik évfordulóját. Ebből az alkalomból tavaly májusától egészen idén decemberig tartó, másfél éves eseménysorozatot indítottunk el. Ennek keretében egyébként november 2-án, hétfőn, Sopronpusztán már el kellett ültetnünk a 201. hársfát is az Akadémiai Emlékerdőben, ahol minden évben egy fával emlékezünk. November elején van annak az évfordulója, hogy Széchenyi István a pozsonyi országgyűlésen megtette a maga felajánlását, birtokai egyévi jövedelemét ajánlotta a Magyar Tudományos Társaság, a mai MTA alapítására – foglalta össze a főtitkár és beszámolt azokról a tudományos és ismeretterjesztő rendezvényekről, amelyeket a jubileumi másfél év alatt szerveztek.
Kiemelte, az MTA nem 365 akadémikusból áll, hanem mintegy húszezer tudományos fokozattal rendelkező köztestületi tagból is. Az akadémiához 2019-ig 15 kutatóközpontból és mintegy 40 kutatóintézetből álló kutatóhálózat tartozott, amelynek, a korábbi elhibázott tudománypolitikai döntések után, a reparációja most zajlik. Ennek nyomán várhatóan mintegy ötezer önálló kutató is kapcsolódik majd ismét az MTA-hoz.
Vibráló, eleven, szikrázóan érdekes
A most megnyílt miskolci tárlat kapcsán ismertette, a Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás az akadémia történelmét mutatja be és a tevékenysége, illetve a tudomány népszerűsítésére szolgál a legmodernebb digitális technika eszközeivel, korszerű módon. Ajánlotta, a belépők nézzék meg a feltáruló égboltot is abból az időből, amikor kétszáz évvel ezelőtt megalakult a Magyar Tudományos Akadémia.
A Miskolcon is megnyíló, már sok tízezrek által megtekintett vándorkiállítás lényege az, hogy az akadémia évfordulójáról való megemlékezés ne zárt, passzív, statikus, hanem vibráló, eleven, szikrázóan érdekes dolog legyen.
- hangsúlyozta Kecskeméti Gábor.
Feladat a tudomány népszerűsítése is
Fogadják a Miskolci Egyetem szenátusának és valamennyi polgárának üdvözlő szavait. Örülök annak, hogy egy Pécsről induló vándorkiállításnak Miskolc ugyanúgy a helyszíne lehet és az hogy utolsóként, nem jelent negatív tartalmat. Szimbolikus, hogy éppen Melocco Miklós Széchenyi-szobra mellett található a tárlat. Bár ez nem a Miskolci Egyetem kiállítása, de azt remélem, hogy amióta a városban egyetem létezik, 1949 óta komoly hozzájárulása van a magyar tudományossághoz és Miskolc és környéke tudományos életéhez. Az egyetemnek és az MTA-nak az is a feladata, hogy a fiatalok és a kívülállók között népszerűsítsék a tudományt.
- emlékeztetett Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora és ígéretet tett a vándorkiállítás népszerűsítésére a hallgatók között.
Hozzátette, a komolyabb közgyűjtemények, a Herman Ottó Múzeum és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Levéltár mellett a Miskolci Egyetem a térségben a leginkább reprezentánsa a tudomány hazai és nemzetközi életének, ahol akadémikus oktatók és kutatók is dolgoznak, mint a két megjelent professzor is.
A kíváncsiság a fejlődés alapja
Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy itt lehetek ennek a vándorkiállításnak a Miskolcra érkezése és megnyitása alkalmából! Napok óta figyeljük és várjuk a kollégáimmal, fiatalok és idősebbek egyaránt, hogy mi is lehet, ebben a konténerben. Személy szerint én többször szerettem volna már benyitni. A Magyar Tudományos Akadémia évfordulója remek alkalom arra, hogy kicsit megálljunk és visszapillantsunk a magyar tudomány eredményeire és a jövőbe is tekintsünk. Bízom benne, hogy sokan eljönnek és megnézik ezt az érdekes kiállítást! Az pedig külön öröm számomra, hogy adventben lehet ez itt, amikor rengeteg ember megfordul a környéken az adventi attrakciók között, amelyek körül ölelik majd a tárlatot.
- mondta Matiscsák Éva, Miskolc alpolgármestere és köszönetet mondott a szervezőknek.
Beszámolt róla, hogy a tudás és a kíváncsiság a fejlődés alapja, akkor is, ha valaki nem tudós és ez minden közösségnek a része, a miskolciaké is. Az önkormányzat pedig minél több lehetőséget szeretne biztosítani arra a fiataloknak és minden korosztálynak, hogy megismerjék a világot, hiszen mindannyiunk életében, a döntéseinkben nagy szerepe van a tudománynak. A fiatalok talán éppen itt kapnak ihletet, hogy később elmerüljenek a tudomány világában és kutatóként tevékenykedjenek.