Ugrás a tartalomra

A Nagy Októberi Szocialista Forradalomra és mártírjára emlékezett a Munkáspárt

Létrehozva
A Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége november 7-én, szombaton kettős megemlékezést tartott a miskolci Hősök temetőjében és Szabó Lajos ezredes sírjánál.
Kép
Munkáspárt megemlékezés. Fotó: Mocsári László
Fotók: Mocsári László
A Nagy Októberi Szocialitsa Forradalom (NOSZF) 109. évfordulóján, a Gergely-naptár szerinti november 7-én, szombat délelőtt, koszorúzással egybekötött megelékezést tartott a Magyar Munkáspárt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezeteinek elnöksége a miskolci Hősök temetőjében. 
 
Kép
Munkáspárt megemlékezés. Fotó: Mocsári László
Ezt követően Szabó Lajos ezredes sírjához vonultak át, aki 1956-ban védte a szocialitsa társadalmat, de mártír halált halt - tudtuk meg Fülöp József Istvánné Ibolya, a Munkáspárt helyi szervezetének elnöke Facebook-bejegyzéséből. 
 
Kép
Munkáspárt megemlékezés. Fotó: Mocsári László

A NOSZF-ról: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom (NOSZF) az 1927. november 7-én (a nálunk akkor használt Julián-naptár szerint október 25-én) Petrográdban (ma Szentpétervár) végrehajtott bolsevik hatalomátvétel volt. Az esemény közvetlenül kiváltotta az oroszországi polgárháborút (1917–1922) a vörösök és a fehérek/demokratikus erők között, és megalapozta a későbbi Szovjetunió létrejöttét - tudtuk meg a Wikipediáról. 

Ez is érdekelhet

Újra megszépült a Kandia köz
MiskolcSzabadidő
A Miskolci Belvárosi Kör "fekete öves" önkéntesei ezúttal a Kandia köz összegraffitizett falait festették le.
Képgaléria
MTA 200 - interaktív vándorkiállítás a Városháztéren
Mozgásban a tudomány – MTA200 interaktív kiállítás nyílt Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraTudomány
Különleges kiállítási helyszín nyílt meg péntek este a Városház téren, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alapításának 200. évfordulója alkalmából. A konténerekben berendezett, de belülről annál érdekesebb, interaktív, virtuális vándorkiállítás egész adventben elkápráztatja majd a tudomány iránt érdeklődő látogatókat, utolsó miskolci állomásán, gróf Széchenyi István szobra tőszomszédságában.
A jogász válaszol: Új szabályok a társasházi közös képviselőkről
Miskolc
Október 23-án hatályba lépett a 283/2026. (X. 22.) Korm. rendelet, amely a társasházi tisztségviselők – vagyis a közös képviselők és az intézőbizottsági elnökök – nyilvántartásba vételét, valamint az éves beszámolók benyújtását szabályozza. A jogszabály célja annak egyértelműsítése hogy ki képviselheti hivatalosan a társasházat, továbbá, a hatósági ellenőrizés elősegítése.
Negyedszer is kikaptak
MiskolcSport
Röplabda: TippmixPro férfi Extraliga, alapszakasz, 4. forduló.