Miskolc
Országos bajnok a Miskolci Sportiskola újonc fiú váltója
Június első hétvégéjén Zalaegerszegen versenyeztek a Miskolci Sportiskola atlétái, akik két jelentős erőpróbán is kimagasló sikereket értek el, közülük is a legnagyobb: az újonc fiú váltó országos bajnok lett.
„Nagyon szeretünk ide jönni” – Kowalsky meg a Vega koncert a Fonón
A Kowalsky meg a Vega pop rock együttes zenéjének középpontjában az élet értelmének keresése áll. Vasárnap érkezik, a tavaly 15. életévét betöltött zenekar, a Lovagi Tornák Terére, így átütő szövegekből, fülbemászó dallamokból és színpadi energiából ezen az estén sem lesz hiány. A vasárnapi koncertre hangolódva, Jimmy-vel beszélgettünk.
Deák Bárdos Mihály az MBSZ elnökségében
A Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) május 31-én, Budapesten megtartott tisztújító közgyűlésén – egyedüli borsodiként - Deák Bárdos Mihályt, az egykori ötszörös vb-ezüstérmes, Európa-bajnok sportolót, a Miskolci Sportiskola szakmai vezetőjét is beválasztották az országos szervezet elnökségébe.
Miskolc újra felkerült a turisztikai térképre
Kilenc év. Tizenhárom turisztikai fejlesztés. Harmincnyolc milliárd forintból. Újra megnyitott a Miskolctapolcai strand. Új úszómedence épület a Selyemréten. Megújult a függőkert Lillafüreden. Erről is beszélt Kriza Ákos, polgármesteri ciklusának értékelőjében. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a jövő városának nevezte Miskolcot.
„A gyerekek építik a Factory-t”
Hétvégi szülinapi „bulival” ünnepli fennállásának 15. évfordulóját a Factory Aréna. Stílusosan egy BMX versennyel és számos programmal várnak minden régi és új arcot, június 8-án és 9-én a vasgyári sport arénában.
Ütközött egy busz és két autó
A Hidegsoron csütörtök reggel összeütközött két személyautó és egy MVK-járat.
Kilenc gyémánt Miskolcnak – taroltunk az országos városmarketing versenyen
Elismerték egyebek mellett a Bike Day-t, az Advent Miskolcot, az Avasi Borangolást és a Salkaházi programot is.
Kiírták a közbeszerzést – Ilyen lesz a várunk!
Kihirdette az önkormányzat a közbeszerzési eljárást, így hamarosan elkezdődhet a felújítás következő szakasza. A Modern Városok Program keretében több mint 10 milliárd forint értékű támogatást ad a kormány a fejlesztéshez. A térség és Közép-Európa meghatározó turisztikai központja lesz néhány éven belül a Diósgyőri vár.
KÁOSZBÓL REND, KÖZBIZTONSÁG, FEJLESZTÉSEK, MUNKAHELYEK
A szocialista városvezetés alatt a csőd szélére került Miskolc. 36 milliárdos adósság. 12 ezer munkanélküli. Nyomortelepek. Fészekrakók. A miskolciak bizalmat szavaztak a Fidesz-KDNP-nek, és a trend megfordult. 15 milliárdos adóbevétel, 100 milliárdnyi fejlesztés, mindössze 4700 munkanélküli erről beszélt Kriza Ákos idei beszámolójában.
Koszorúztak a nemzeti összetartozás napján
A Gyula utcai trianoni emlékműnél is elhelyezték a megemlékezés virágait. Az ünnep napjára a Szent Imre Katolikus Általános Iskola diákjai készültek műsorral. A város részéről Hollósy András, a terület önkormányzati képviselője mondott ünnepi beszédet.
Zivatarra, villámlásra, jégesőre is figyelmeztetnek!
Zivatarok, felhőszakadás és szélrohamok is kialakulhatnak szerdán – tájékoztat az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Újdonságok és hagyományok a 90. Ünnepi Könyvhéten
Gazdag programkínálattal jelentkezik az idei, jubileumi könyvhét. Számos író-olvasó találkozót, dedikálást, koncertet szerveztek a rendezvénysorozatra, aminek országos megnyitója az Erzsébet téren lesz június 12-én, szerdán délután 4 órakor.
Kevesebb lesz idén a meggy, nőhet az ára
A tavalyi rekord, 100 ezer tonnánál kevesebb lesz idén a meggytermés, várhatóan 60-70 ezer tonna. Az alacsonyabb termés és a lengyelországi ültetvények tavaszi fagykára miatt nő a kereslet, az árak pedig emelkednek – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) körképéből.
Miskolci Termelői Nap – Pünkösdölés
Júniusban is tartalmas programot kínál a hosszúhétvégére a miskolciaknak a Termelői Nap, amely kivételesen a hónap második vasárnapján kerül megrendezésre. Június 9-én, Pünkösd vasárnapján a megszokott vásári miliő mellett hangulatos zenével, kézműves programokkal, valamint családoknak és vállalkozásoknak szóló, hasznos tanácsadással várják az Erzsébet térre látogatókat.
Szemléletformáló kerékpáros program a Petőfiben
Szemléletformáló kerékpáros programot tartottak a Petőfi Sándor Általános Iskolában, kedden, melynek célja, hogy a diákok és a pedagógusok megismerjék a kerékpározás közlekedési szabályait.
A 10-es honvéd gyalogezredre emlékeztek
Miskolc emblematikus katonáira, a 10-es honvéd gyalogezred tagjaira emlékeztek hétfőn.
Miskolc 2030: új korszakot nyit a város!
Nagyívű, bő egy évtizedre előre tekintő évértékelőt tartott „Kiszámíthatóság, fejlődés, biztos jövő – Miskolc 2030” címmel Kriza Ákos polgármester kedden a Művészetek Házában.
Sokba került az olcsó felújítás
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy idős asszonyt megtévesztő férfival szemben indított.
Ismét újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon
Szinte percre pontosan egy héttel ezelőtt találtak egy újszülött kislányt a kórház előtti inkubátorban, ezúttal pedig egy egészséges újszülött kisfiút helyeztek el a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház bejáratánál lévő készülékben – tudatta portálunkkal a Megyei Kórház sajtószóvivője.
Európa Kupát ért a miskolci pólósoknak a bajnoki végjáték
Nem hosszabbította meg a Miskolci Vízilabda Club Sike József vezetőedző lejáró szerződését, elfáradt egy kicsit a kapcsolat – fogalmazott Bachner András sportigazgató. Nem sikerült a legjobb 4 közé jutás, így a minimum cél sikerült teljesítenie a csapatnak, a terv a legjobb 4 közé jutás volt. A klubvezető szerint nagyon sok a jelentkező a miskolci kispadra, de még nem született döntés az ügyben. Július 10.-én kezdődik a felkészülés, de jelenleg még zajlanak a tárgyalások a játékoskerettel kapcsolatban is.