Miskolc
Hahó, könyvtár(s)ak!
Tizenhat csapat mérte össze tudását és mutatta meg kreativitását a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár által kiírt versenyen. A zsűri elnöke Nyulász Péter IBBY-díjas író volt, aki mesélt a gyerekversekhez való viszonyáról is.
A II. világháború legsúlyosabb bombatámadására emlékeztek
Miskolc 1944. június 2-ai bombázása az egyik legsúlyosabb bombatámadás volt a második világháborúban, melynek emlékére és az áldozatok tiszteletére kopjafát állítottak 1994-ben. Hétfőn délelőtt a Búza téri Görögkatolikus Székesegyházban és a kopjafánál a miskolci áldozatokra emlékeztek.
Miskolc a Te helyed – Hír, kultúra, sport
Újabb tartalommal bővül a jól csengő „Miskolc a Te helyed” szlogen, ami mostantól már egy teljes műsorblokk címe is egyben.
Kedden változás több busz útvonalában
Változik a 2, 12, 14, 28, 34, 35, 44-es buszok útvonala kedden délelőtt.
Boldogok, kitartóak és nagyon sikeresek
„A szinkronkorcsolya a lendület, a bátorság, a kitartás és a csapatszellem megtestesítője” – véli Gulyásné Sinka Erika, a „Jégvirág” Korcsolya Klub elnöke. Kiemelkedő nemzetközi eredményeiknek köszönhetően a Jégvirágok idén „Az év sportolója” díjat is maguknak tudhatják.
„Nagy küzdő vagyok, sosem adom fel”
Az utolsó verseny utolsó gyorsaságiján dőlt el a bajnoki cím tavaly a hazai rallybajnokságban. „Nem mi voltunk az esélyesek a végén, mégis nyerni tudtunk” – emlékszik vissza Hadik András, aki tavaly elért kiemelkedő eredménye alapján „Az év sportolója” díjat kapta.
Programok kavalkádja a Gyerek Borsodi Fonó eseményén
Több, mint négyezer gyerek látogatott el a Diósgyőri várba a Gyerek Borsodi Fonó programjaira. Varázslatos mesék, játékok, hangszerek, lovas bemutatók és persze tánc fogadta a gyermekeket. A kicsik számára már az első nap is tartalmasan telt. Az ország minden részéről érkeztek a gyerekek, hogy megnézhessék a várat, és átéljék az igazi fonó-hangulatot.
Dunán innen, Tiszán túl
10. alkalommal rendezik meg idén a Dunán innen, Tiszán túl című Kárpát-medencei ifjúsági, népművészeti tehetségkutató versenyt. Az utolsó elődöntőt vasárnap tartották Miskolcon. A programban több, mint 3200 gyermek vesz részt. Miskolcon majd félszáz produkciót láthatott a közönség. A szakértő zsűri népzene, néptánc, népmese és népdal kategóriában választotta ki a legjobbakat, akik a június 22-i döntőre készülhetnek, amit szintén a Művészetek Házában tartanak majd.
Miskolctapolca – Barlangfürdő: - legkeresettebb turisztikai attrakció
Pünkösdkor is Top 10-ben a Miskolctapolca Barlangfürdő. Az egri vár, a Tisza-tó és a Festetics-kastély társaságában pünkösdkor is ez az egyik legkeresettebb turisztikai attrakció. Pünkösd az idei negyedik extra üdülési lehetőség. A szállás.hu adatai szerint tavalyhoz képest 32 százalékkal nő a turistaforgalom az idei ünnepen.
Amit itt nem talál, az nincs is!
Tömegek ismét a miskolci sétálóutcán – a hónap első vasárnapja van, s mint tudjuk, ilyenkor kitelepülnek az óságokkal kereskedők.
Miskolciak az ország legjobb járművezetői között!
Miskolc és az MVK Zrt. volt a házigazdája a közösségi közlekedési járművezetők országos versenyének, amelyet 22. alkalommal rendeztek meg. Az ország minden területéről érkező versenyzők három kategóriában – autóbusz, trolibusz és villamos – mérték össze elméleti és gyakorlati tudásukat.
Origo: A Fidesz-KDNP a szavazókörök 99,59 százalékát megnyerte
Az Origo cikke szerint hatalmas győzelmet aratott a Fidesz-KDNP a május 26-i európai parlamenti választásokon, a kormánypártok a 10 277 szavazókörből 10 235-ben kapták meg a legtöbb voksot, a szavazóköröknek a 99,59 százalékát nyerték meg.
Elektromos autókkal versenyeznek Monacótól Szentpétervárig, Miskolcon át
Péntek este Tesláikkal megérkeztek – csendben „besuhantak” – Miskolcra az Elektrik Marathon futam résztvevői. A modern technológiákat és környezetbarát megoldásokat népszerűsítő versenyzőket Vécsi György polgármesteri biztos fogadta a Szent István téren.
Mandiner: lemond a Jobbik elnöksége
Sneider Tamás hétfőn még azt mondta, nem mond le, mert nem akarja Vona hibáját elkövetni, péntek este mégis úgy döntött a Jobbik-elnökség: az EP-választáson elért kudarcos eredmény miatt lemondanak.
Lovas polgárőrök is segítik a rendészek munkáját
Lovas polgárőröknek tartottak kiképzést Miskolcon. Extrém szituációkra készítették fel őket. A nyolc éve működő lovas tagozatnak köszönhetően jelentősen csökkent például a falopások száma. A három napos kiképzés után a lovasok a miskolci rendészeknek is besegítenek majd. Az országban csaknem ezer lovas polgárőr teljesít szolgálatot.
Pünkösdi nyílt nap - hitélet és oktatás az egyetemen
Pályaválasztás előtt álló diákokat vártak a Miskolci Egyetem ökumenikus pünkösdi nyílt napjára. Több száz egyházi iskolákba járó tanulók érkeztek a campusra. A rendezvényen nem csak a képzésekkel, hanem az egyetem hitéletével is megismerkedhettek a középiskolások.
Autósbérlettel a dugók ellen
Harminc napos autós bérlettel csábítják át az autósokat a közösségi közlekedésre Miskolcon. Akik leteszik az autót, júniustól egy diákbérlet áráért utazhatnak busszal, villamossal. A háromezer kilencszáz forintos bérletszelvényre a forgalmi engedély számát kell csak ráírni. Az egyedülálló kezdeményezéstől azt remélik, hogy a Kiss Ernő utca felújítása alatt kevesebb lesz a dugó.
Mostantól érvényes az autós bérlet Miskolcon!
Mint ismert, megkezdődik Miskolcon a déli tehermentesítő út felújítása. Ezért döntött úgy a város önkormányzata, hogy azok az autósok, akik a nyári felújítás végéig leteszik az autójukat, kedvezményes bérletet kaphatnak.
Június 8-9-én Fonó! Részletes programmal
Rúzsa Magdi, Kowalsky meg a Vega, akusztikus koncertek, gasztronómiai finomságok, szalmabála labirintus, falusi „utcácska”, fényfestés és a népszerű Fonó liget várja mindazokat, akik egy nyár eleji kikapcsolódásra vágynak történelmi környezetben, könnyed programokkal. Az idei Fonó Miskolc legnagyobb családi fesztiválja lesz.
Megállók áthelyezése a Tatárdombon
Aszfaltozási munkálatok miatt június 3-án, 8:30-tól várhatóan 4-én 18 óráig a 9-es, 21-es, 21 B autóbuszok az Újgyőri főtér felé nem a megszokott Tatárdomb megállóhelyen állnak meg.