Miskolc
Ködös reggellel kezdünk neki a Vasárnapnak, de később helyenként kisüthet a nap
Vasárnap sokfelé indul borongós, párás, ködös idővel a nap, az ország északi felén helyenként szitálás, kezdetben néhol ónos szitálás is kialakulhat.
Van, ahol már ég a Remény gyertyája
A város több pontján már szombaton meggyújtották a második gyertyát az adventi koszorún.
Legújabb könyvét dedikálta Bózsó Gyula
A közelmúltban megjelent műve dedikálásán túl a szerző a régi, speciálisan jelzett téglák történetét is bemutatta a Miskolc Boltban.
Megnyílt a XXVII. Miskolci Téli Tárlat
A Herman Ottó Múzeum - Miskolci Galéria kiállítása szombattól január tizenkettedikéig várja az érdeklődőket.
Egy könyv, ami gyógyít
Czinke Csaba kötete lépésről lépésre készíti fel és ad támpontokat minden olvasójának a vágyott gyógyulás érdekében.
Háromszor oszt ételt decemberben a Vöröskereszt
Az első alkalom szombaton volt a Szinva teraszon, fokozott érdeklődés mellett.
Szombaton is készültek a sütik a Szeretet Sütigyárban
Advent első vasárnapján indult a jótékonysági sütés a Szent István téren, hogy a finomságok árából minél több rászoruló miskolci család és idős ember részesülhessen támogatásban.
A jogász válaszol: A fogyasztók jogai tartós termék vásárlásakor
A fogyasztóvédelmi szabályok ismerete rendkívül fontos a karácsonyi ajándékvásárlások során is, hogy bármely probléma esetén, a jogaink tudatában tudjunk fellépni az eladónál.
Miskolcról Miskolcra: Mikita Dorka, a sokszerepes pályakezdő
A Miskolci Nemzeti Színház jelenleg két olyan színészhallgatót is alkalmaz, akik a városunk szülöttei. Kétrészes sorozatunkban őket ismerhetik meg jobban az olvasók.
Decemberben a hónap állata: a Rénszarvas
Decemberben nem is lehetne más a hónap állata, mint a rénszarvas, hiszen ekkor érkezik a Mikulás ajándékokkal teli szánján, amit kilenc csodálatos rénszarvas húz: Üstökös, Íjas, Csillag, Táncos, Pompás, Villám, Táltos, Ágas és Rudolf.
Évről évre megújul – az adventi villamos megalkotóival beszélgettünk
A népszerű szerelvény eddig hétszer lett Európa legszebb adventi villamosa.
Ködös, nyirkos idő lesz ma, esőszitálással, frontok váltakozásával
Szombaton kezdetben hidegfronti, majd napközben egyre többfelé melegfronti hatás várható, emiatt a hideg- és a melegfrontra érzékenyek is tapasztalhatnak tüneteket.
Guzi Blanka is Mikulásnak állt
A miskolci olimpikon öttusázó Mikulás-ruhában látogatott vissza egykori gimnáziumába.
Ki ismeri fel a tolvajt?
A miskolci nyomozók olvasóink segítségét is kérik az elkövető azonosításához.
Idén is elismerték a jó tanuló, jó sportoló diákokat
A vármegyeházán megtartott ünnepségen a diákok mellett sportvezetőket és oktatási intézményeket is díjaztak.
A Mikulás a Százszorszép óvodába is beugrott - ha már ott volt, kiosztott százharminc ajándékcsomagot is
A Mikulást elkísérte druszája, Mickey Egér is, valamint a Grincs, Bing nyuszi és a Pókember - együtt tették felejthetetlenné a kicsik napját.
Mikulás napján töltötte be a 95. életévét
A miskolci önkormányzat nevében Hollósy András alpolgármester köszöntötte születésnapján dr. Paksy Lászlót.
Hatszáznál is több gyereknek hozott ajándékot a Supersum Mikulása
Előadással és természetesen mikuláscsomaggal lepte meg a gyerekeket pénteken a Supersum Alapítvány.
A Mikulás és a campus: nyílt napot tartott a Miskolci Egyetem
Nem kellett kristálygömb, hogy az érdeklődő középiskolások megismerjék a jövőjüket: a kari standoknál részletes tájékoztatást kaptak a lehetőségeikről.
A rendőrség lett Bendegúz karácsonyi angyala
A kilenc éves kisfiú szerette volna közelebbről is megismerni a rendőrök munkáját, teljesítették az álmát.