Miskolc
A válság túlélésének záloga a pályázatos források elérése
Hogy élhetjük túl a válságot, mi vár ránk, milyen segítségre számíthatunk? – tették fel a kérdéseket azon a vállalkozói konzultáción, amelyet szerdán rendeztek a miskolci kis- és középvállalkozásoknak.
A DK szerint újabb megszorítás és rombolás készül
Ezúttal az egészségügyben - Hegedüs Andrea (DK) országgyűlési képviselő volt a Miskolc Televízió Kilátó című közéleti magazinjának a vendége november végén.
Vádat emeltek a volt katona ellen, aki meg akart erőszakolni egy állapotos nőt a Kálvária dombon
A 35 éves férfi a Kálvária domb lépcsősorán földre tepert, és akart megerőszakolni egy harminc év körüli várandós nőt júniusban.
Nem oldja meg varázsütésre a hiányt az ársapka levétele
A pánikvásárlás megszűnik, stabilizálódhat a helyzet, de ez nem azt jelenti, hogy minden töltőállomás azonnal csurig lesz benzinnel; minden bizonnyal egy ideig még marad a vadászat a naftára.
Módosult a Besenyői úti MÉH működési engedélye
Módosították a MÉH Zrt. Besenyői úti telephelyén a fémhulladék gyűjtés, kezelés, hasznosítás és gépjárműbontásra vonatkozó környezetvédelmi működési engedélyét - tájékoztatta szerkesztőségünket a miskolci Polgármesteri Hivatal.
1 perc ME: Nyílt Napok, gépész jubileum, Multilingual World Café
Nyílt Napok, gépész jubileum, Multilingual World Café – 1 percben a Miskolci Egyetem történéseiről.
Miskolc Köszöni - A ma reggel holtversenyt hozott!
Érkeznek a szavazatok, pörög a számláló! Ma reggelre holtverseny alakult ki az élen: Zádory Eszter és Terdik Gábor egyaránt 22-22 százalékon áll. Őket szorosan követi a harmadik versenyzőnk László Tímea 19 százalékkal. Szoros az élmezőny, de még bőven van idő arra, hogy bárki megsokszorozza a szavazatai számát és átvegye a vezetést! Kis munka, meg kell győzni az ismerősöket, barátokat, ügyfeleket, hogy kattintsanak párat. Hajrá! Lapunk december 11-ig várja olvasóink szavazatait a közönségdíj 12 jelöltjére.
Minap-indító: Út- és benzininfo, időjárás, levegőminőség
Hózápor előfordulhat, ársapkára viszont nem kell számítani. Számottevő mennyiségű üzemanyag nem valószínű.
Kedd 23 órától megszűnt a benzinárstop, az irányadó ár 641 és 699 forint lett
Már 23 órakor életbe lépett a döntés a Mol-kutakon, az irányadó ár 641 forint a benzin, 699 forint a gázolaj esetében.
Német nyelvű ajándékok érkeztek Miskolcra
Mintegy 350 euró értékű ajándékkönyvekkel gyarapodott a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár a Goethe Intézet jóvoltából. Az olvasók így a közelmúltban kiadott népszerű, német nyelvű köteteket kölcsönözhetnek az intézményből.
Elhunyt Szabó Gyuri bácsi
A bükki füvesember december 4-én, vasárnap 94 éves korában ment el.
A szabályos kutyatartást ellenőrizte a MIŐR Miskolcon
A kutyatartókat ellenőrizték a Győri kapuban az Önkormányzati Rendészet munkatársai. A felelős állattartás szabályait a gazdáknak kötelező betartaniuk, erre a rendészek városszerte rendszeresen felhívják a figyelmet.
Berepült a Mikulás az ablakon a kis betegekhez
A címünk nem hatásvadász, ugyanis pontosan így történt a megyei kórház Gyermekegészségügyi Központjában, ahol az első reggeli meglepetésként a Mikulás a katasztrófavédelem magasból mentő járműve segítségével érkezett meg a kis páciensekhez.
Magyar abszurd: elsőbbséget kérnek a kutaknál a mentők
A tatabányai mentők elsőbbséget kérnek a benzinkutaknál, mert kiesnek a mentésből, amíg várakoznak.
Csaknem kétezer Mikulás futott együtt a belvárosban
Az idei Mikulásfutás már a tizenkettedik volt a sorban, a népszerű sportrendezvényt idén a Szentpáli csapata nyerte.
Miskolcnak szolgáltatási díjat kell fizetnie, ha újra szeretne nyittatni postahivatalokat
A postahivatalok újranyitásának lehetőségeiről tárgyalt kedden Veres Pál polgármester a posta területi vezetőivel.
MOL: elindult a pánikvásárlás, jelenleg 50-55 százalékos a termelési kapacitás (frissítve!)
Aki autóval közlekedik, már vagy állt egy hosszú sorban Miskolc és környéke valamelyik benzinkútjánál az elmúlt napokban, vagy nemsokára be fog állni - kérdés, lesz-e miért? Lapunk kedden délelőtt megkereste a MOL-t, ahonnan az alábbi információt kaptuk szerdán az aktuális helyzetről:
Jövő nyárra készül el a beruházás az egyetemen
Látványos, hogyan újul meg és bővül európai szintű tudásközponttá az egykori egyetemi könyvtár épülete. A Miskolci Egyetem Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltár Nyílt Kutatási Adatforrástár várhatóan jövő nyárra készül el.
Szelektív hulladékgyűjtési program indult a Miskolci Egyetemen
A Műszaki Földtudományi Kar és a MiReHu NKft. kísérleti projektjének sikeres megvalósításában számítanak az egyetemi polgárok környezettudatos együttműködésére.