Ugrás a tartalomra

Miskolc

Indul az Élelmiszerbank idei élelmiszergyűjtő akciója, tavaly 348 tonna adomány gyűlt össze
MiskolcBelföld
Nagy a tét, a közös segítségnyújtás nélkül rászoruló emberek és családok tízezrei maradhatnak élelem nélkül idén karácsonykor.
Vitézy: a tárca megszűnésével eddigi közlekedési államtitkári feladataim is véget érnek
MiskolcBelföld
Az új energetikai tárca létrejötte révén, Palkovics László miniszter lemondásával a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik, ezáltal az eddigi közlekedési államtitkári feladataim is véget érnek - írta Vitézy Dávid hétfőn a Facebook-oldalán.
Kisboltok támogatására pályázat indul
MiskolcGazdaságBelföld
Kistelepülések boltjainak támogatására 8 milliárd forint keretösszeggel pályázat indul néhány héten belül a Magyar falu program keretében - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Ácsteszéren.
Hosszú idő után gyűlt össze Miskolcon újra a szociális szféra színe-java
Miskolc
A szociális munka hete programsorozatot több mint egy évtizede szervezik meg a borsodi megyeszékhelyen, az utóbbi két évben azonban a világjárvány miatt ezt is nélkülözni kellett.
A bezárt posták előtt tiltakozott a Velünk a Város 
Miskolc
Szombatra virradóra több mint háromszáz hivatalát zárta be a Magyar Posta. Miskolcon ettől fogva kilenccel kevesebb helyszínen adhatjuk fel levelünket. A Velünk a Város frakciója szerint azonban ennél jóval többről van szó, így a fiókok bejáratára hétfőn demonstratív feliratokat aggattak. 
A legfrissebb kiadvány a legrégibb épületről
KultúraMiskolc
Az Avasi Értéktár új kötetében az építészettörténeté a főszerep. A kiadvány az avasi református templommal kapcsolatos aktuális fejleményeket, kutatási eredményeket foglalja össze.
Fényt az oktatásba! – Fáklyás felvonulással tiltakoznak csütörtökön
OktatásMiskolc
Több vidéki nagyvárossal egyetemben, Miskolcon is megmozdulást szerveznek a pedagógusok országos sztrájkjának előestéjén, november 17-én, csütörtökön. 
Elismerte a kormány Palkovics lemondását, önálló energiaminisztérium alakul
MiskolcBelföld
Orbán Viktor elfogadta Palkovics László lemondását, a Technológiai és Ipari Minisztérium megszűnik - jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn.

A fideszes szavazók 47 százaléka egyetért a pedagógusok tiltakozásaival
OktatásMiskolcBelföld
Tizennégy százalékkal több Fidesz-szavazó támogatja a tanárok tiltakozását, mint alig egy hónappal korábban. A kormánypártra szavazók nagy többsége is fizetésemelést adna a pedagógusoknak – derült ki a Publicus Intézet Népszavának készült felméréséből.
Ötvenszer megszúrta, majd kútba dobta áldozatát a miskolci hajléktalan
BűnügyMiskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt, aki Miskolcon hajléktalan életmódot folytatott, egy alkalmi ismerősét közös italozás után több mint másfél méteres fakaróval halálra verte, más esetben egy szintén hajléktalan férfit késsel ötvenszer megszúrt, holttestét paplanhuzatba tekerve kútba dobta.
Újabb kvalifikációs pontok, ezúttal a Hungarian Openről
SportMiskolc
A jövő évi korosztályos kontinensviadal kvalifikációs sorozatának második állomását, a Hungarian Opent szombaton rendezték meg, ahol 108 klub, 925 nevezés, 864 versenyző, 17 nemzetből adott tanúbizonyságot tudásáról.
Akkor és most…: A Földes Ferenc Gimnázium
Miskolc
A Földes Ferenc Gimnázium épülete eredetileg a Miskolci Katolikus Fiúgimnázium otthona volt, mely 1922-től felvette Fráter György nevét.
Képgaléria
A lovaglás élményét tapasztalhatták meg vakok és gyengénlátók
SzabadidőMiskolc
Ami nekünk, látóknak természetes élmény, a vakok számára sokszor szinte elérhetetlen. Ezért létfontosságú a látók élményteremtő segítsége.
Munkahelyi kamerás megfigyelés
Miskolc
Miskolci olvasónk levelében leírta, hogy új munkahelyen dolgozik, ahol kamerák vannak felszerelve. Mikor kérdezte erről felettesét, azt a választ kapta, hogy a teljes munkavégzést folyamatosan ellenőrzik. Kérdezi olvasónk, hogy ehhez joga van-e munkáltatójának?
Serfőző Simon: úgy kell élni, ahogy lehet
KultúraMiskolc
Serfőző Simonnak két otthona is volt. Az egyik Zagyvarékas határában, tanyán, ahol 16 éves koráig gyerekeskedett, majd Miskolcon, ahol 1958-tól több mint 40 éven át az 1993-as évig élt és dolgozott.
Béla, a lyukszalagos világutazó
VéleményMiskolc
Szántó István jegyzete.
Az ajtó zárul(t)
MiskolcVélemény
Tajthy Ákos jegyzete.
December 11-étől új menetrendet vezet be a MÁV és a Volánbusz
MiskolcBelföld
A MÁV-Volán-csoport új, 2022/2023-as vasúti és autóbusz-menetrendje december 11-én, vasárnap lép hatályba.
A tech óriáscégekre hárítaná az energiaválság terheit a Mi Hazánk
Miskolc
Mivel a kormány nem fogadta el a javaslataikat, országos tüntetéssorozatba kezdett a párt. Szimpatizánsaik Miskolcon az egyik forgalmas, városba bevezető útszakasz egy sávját zárták el autókkal szombat délután.
Képgaléria
Mézeskalácsos napot tartottak a Feledy-házban
KultúraSzabadidőMiskolc
A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület programján az érdeklődők megismerkedhettek a mézeskalács történetével, a készítés eszközeivel, receptekkel és technikákkal a mesterséget gyakorlóktól.