Ugrás a tartalomra

Miskolc

„Kristályt” találtak a rendőrök egy férfi autójában
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, akivel szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés gyanúja miatt indult eljárás.
Erdei kerékpárút épül Komlóstető és a Mexikó-völgy között
Miskolc
A kerékpárút a Mexikó-völgytől kerékpárnyomként folytatódik Diósgyőrig, és kerékpárnyomot alakítanak ki a Kondor Béla utcán is.
Ítélet a sportfogadási csalók ügyében
BűnügyMiskolc
A vádlottak több alkalommal úgy kötöttek sportfogadásokat, hogy annak ellenértékét nem, vagy csak részben fizették meg, és ezekkel a csalásokkal több millió forint kárt okoztak.
Piaci szereplők is segíthetik a miskolci fürdők működését  
MiskolcGazdaság
Az önkormányzat és a Miskolc Holding szakemberei olyan üzemeltetési modell előkészítésén dolgoznak, amellyel piaci szereplőket is bevonnának a fürdők üzemeltetésébe és fejlesztésébe. Ezzel új lehetőségek nyílhatnak meg az intézmények működtetésére.
A kerámia lehet terápia? Miskolcon bizonyítják, hogy igen
SzabadidőMiskolc
Géczy Ildikó óvodapedagógus szervez kerámiakészítő foglalkozásokat a Miskolci Egyetemen. A siker jelzi: sokaknak van szüksége arra, hogy kiszakadjanak a hétköznapokból, és tartalmasan töltsék el szabadidejüket - jelen esetben kerámia "terápiával".
Akiknek a jazz belülről fakad
MiskolcKultúra
Idén februárban indult a Jazz Inside Klub rendezvénysorozat a Művészetek Háza kávézójában, és mivel már az első szezon nagy népszerűségnek örvendett, így egyértelmű volt, hogy ősszel is folytatódik a program.
Javultak a magyarok jogi ismeretei, de súlyos tévhitek is vannak
MiskolcBelföld
Lényegesen többen készítenek végintézkedést, többszörösére emelkedett a házassági és élettársi vagyonjogi szerződések bejegyzésének száma, és egyre többen fordulnak szakemberhez jogi segítségért – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) összesítéséből. 
A téli átállásra hívták fel a figyelmet
BalesetMiskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ellenőrzési akciójával péntek reggel arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos a közlekedésben az őszi-téli átállásra való tudatos felkészülés.
Ülősztrájkba kezdtek a Földes diákjai
OktatásMiskolc
A diákok így csatlakoztak a mára hirdetett országos akcióhoz, mellyel a szervezők az oktatás ellehetetlenülő helyzetére kívánják felhívni a figyelmet. 
Elkészült a száz legeredményesebb megyei cég toplistája
MiskolcGazdaság
A Top 100 című kiadványba azok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei székhellyel rendelkező vállalkozások kerültek bele, amelyek a legeredményesebb évet zárták az előző gazdasági évben. A toplistásokat bemutató lapot csütörtökön mutatták be a közönségnek és adták át az érintetteknek Miskolcon. 
A Városgazda is készül a télre
Miskolc
Hóügyeletet működtet 2022. november 18. és 2023. március 15-e között Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. közreműködésével a téli síkosságmentesítési és hóeltakarítási feladatok megszervezéséhez kapcsolódva.
Fáklyás felvonulással tiltakoztak a pedagógusok Miskolcon is
Miskolc
A demonstráció végén a résztvevők együtt formálták meg a szolidaritás jelképét, a nyitott körben álló felkiáltójelet.
Jön a IX. Országos Rajzfilmünnep
SzabadidőMiskolc
Idén kilencedik alkalommal kerül sor az Országos Rajzfilmünnepre, amely kezdeményezéshez idén is csatlakozott a CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett miskolci Művészetek Háza Uránia és Béke Art Moziterem november 19-én és 20-án.
Hétfőn indul a LED-izzók kiosztása Miskolcon
Miskolc
A Gondoskodó Miskolc program keretében meghirdetett LED-csere azon szakaszába érkezett, amikor a regisztráltak átvehetik az igényelt LED-eket. Az izzók kiosztása november 21-én, hétfőn kezdődik. Akik regisztráltak, ingyenesen jutnak az energiatakarékos fényforrásokhoz, amelyekkel egy család éves szinten akár 50 ezer forintot is spórolhat az áramszámlán.
Egyedi táskát hulladékból? Igen!
SzabadidőMiskolc
Táska készítő workshopot szervez az Európai Hulladékcsökkentési Hét alkalmából a MiReHu. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Képgaléria
Elismerték a szociális szférában dolgozók munkáját
Miskolc
A városházán tartott ünnepségen Veres Pál polgármester és Varga Andrea alpolgármester köszöntötte a szociális ellátásban dolgozókat. 
Dicsőségfallal mond köszönetet támogatóinak a színház
KultúraMiskolc
Több mint 9,7 millió forint gyűlt össze egy hónap alatt a Miskolci Nemzeti Színház rezsiköltségeire. Béres Attila köszönetet mondott annak a közel százötven adományozónak, akik segítségével jövő év januárjában már biztosan működhet tovább a Miskolci Nemzeti Színház. 
Ismét kóstolnak a borbírák
SzabadidőMiskolc
A Miskolczi Borbarátok Társasága szervezésében újra megrendezésre kerül 2022. 11. 25-én az VI. Miskolci Hunnia Bor Rangolás, melynek helyszíne az avasi borélet egyik kedvelt helye, az Avasi Bortanya lesz. A verseny most is zártkörűen zajlik majd, így a nagyközönséget csak később tájékoztatják a szervezők a verseny eredményéről.
Hogyan lehet szebb-jobb az észak-kiliáni terecske?
Miskolc
Fontosak a megőrzendő természeti értékek, az ott található fák, ugyanakkor „megtisztítandó” a tér attól, ami nem illik oda; helyébe cserje kerülhet, a déli oldalra akár rózsabokrok. Érdekes az árkádok alatti üzletsor szomszédsága, de még inkább az, hogy a volt Zöldség-gyümölcs bolt üres helyiségébe hamarosan a helyi civil társulás, a Kilián Észak Közösség költözik.
Folyamatos a rágcsálóirtás a városban
Miskolc
A munkavégzéseknél a lakossági bejelentésekben szereplő területeket is átvizsgálják – kezelik és megszüntetik a patkányfészkeket. Az irtószerek elsősorban szennyvíz- és csapadék aknákba kerülnek, de a vízfolyások mederpartjainál és a bozótos felszíni területeken is történnek rágcsálóirtószer kihelyezések.