Oktatás
Egyetemi nyílt nap – jövőre háromezer diákot várnak
Két nap alatt körülbelül 2500 diák érkezik a Miskolci Egyetem nyílt napjaira. A campus hallgatói kitelepültek az aulába és a középiskolások minden kérdésére igyekeznek válaszolni. A Miskolci Egyetem rektorhelyettese elmondta, legalább háromezer új hallgatóra számítanak a felvételi során.
Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira
A jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtani, amelyikben a vizsgát meg kívánja írni a diák.
Béremelésért és a munkaterhek csökkentéséért demonstráltak pedagógusok
Béremelésért és a munkaterhek csökkentéséért tartott demonstrációt a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), több az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szakszervezet támogatásával szombaton Budapesten.
Minőségi bérrendszert kívánnak bevezetni a szakképzésben
Minőségi bérrendszert, feladatfinanszírozást kívánnak bevezetni a szakképzésben, a béremelésre a kormány 35 milliárd forintot fordít – mondta el az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Robotikában is élre tör a Herman – Rotary-adomány is segíti őket
Felismerve a robotikaoktatásban rejlő óriási potenciált, valamint a miskolci gimnáziumban folyó magas szintű oktatás kínálta lehetőségeket, a Rotary Club Miskolc-Tapolca több százezer forinttal támogatja az iskola robotikaszakkörét.
Játékkal egybekötött fejlesztés – játszópark a Tüskevárnak
Tökéletes eszközöket sikerült beszerezni a Tüskevár Óvoda udvarára. Az új játszópark kiemelten fontos az idejáró gyerekek életében, akik közül többen autizmussal élők vagy hiperaktívak.
Teljesen átalakul a szakképzés
Jövőre változik az iskolák megnevezése, a szakképzések hossza, az oktatók jogállása, továbbá a diákok a cégeknél munkaviszony keretében vesznek részt a gyakorlaton, az általános iskolát be nem fejezőket pedig „dobbantóprogram” segítségével próbálják meg szakmához juttatni. A szülő kötelessége lesz gyermekét 18 éves koráig vagy egy részszakma megszerzésig taníttatni.
Jelen-Lét Konferencia – 17 évig az iskolában
Szakmai konferenciát tartottak kedden, az Avasi Gimnáziumban, a súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekekkel és felnőttekkel foglalkozó szakemberek és a társterületek szakemberei számára.
Ifjú tehetségek figyelem! Kinyitja kapuit a Bartók szakgimnázium
A Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium előfelvételit és nyílt napot hirdet, november 21-22-én.
Mégsem kell nyelvvizsga az egyetemi felvételihez
Elfogadta a kormány a kötelező középfokú nyelvvizsga eltörléséről szóló javaslatot – írja a hvg.hu-ra hivatkozva az Eduline.
Biros Péter nevét vette fel a Herman általános iskola megújult tornaterme
A Miskolci Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola csatlakozhatott idén a Poli-Farbe országos tornaterem-felújítási kezdeményezéséhez.
A Miskolci Egyetem is harcol az éhezés ellen
Október 16-án tartják az Élelmezési Világnapot. A Miskolci Egyetem a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének szakmai támogatásával csatlakozik a nemzetközi, csaknem 150 országban működő mozgalomhoz, amely kampányával a szegénység és az éhezés problémájára kívánja felhívni a figyelmet.
A Herman a legjobb iskola a megyében és a Fényi is a TOP 100-ban – a magyarországi rangsorban
A Miskolci Herman Ottó Gimnázium szerepel a legjobban a legjobbiskola.hu portál összesítésében, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei intézmények közül. A magyar középiskolákat értékelő listában a Herman 8 évfolyamos gimnáziumi képzése az 52. helyet foglalja el, a jezsuita gimnázium pedig az 58. helyen áll.
Újraindul Miskolcon a kulturális antropológia alapképzés
A 2020/2021-es tanévtől újraindul a kulturális antropológia alapképzés a Miskolci Egyetemen.
"Hasonló nagyságrendű iskolafejlesztési program még egyetlen városban sem indult"
Elkészült az ország egyik legjobban felszerelt Digitális Közösségi Alkotóműhelye és letették egy új, innovatív Informatikai Technikum alapkövét is. A Miskolci Szakképzési Centrum műhelyében a mai kor vívmányait alkotó módon használhatják a fiatal tehetségek.
„Terjesszük a jót” – közös tanévnyitót tartottak a római katolikus iskolák
Először tartottak közös tanévnyitót a miskolci római katolikus iskolák. A 2019/20-as tanév évnyitó szentmiséjét Ternyák Csaba egri érsek mutatta be, a Generali Arénában. A tanévnyitó misére hat miskolci iskola diákjai gyűltek össze.
Becsengettek!
Hétfőn reggel becsengettek az iskolákban, és a köznevelésben mintegy 1,2 millió diáknak megkezdődött a 2019/20-as tanév.
Minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek
Minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek – közölte szombaton a Magyar Posta az MTI-vel. Közlésük szerint a Magyar Posta és a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. összesen 13 millió tankönyvet szállított ki 4091 iskolába.
Nagyon fontos a megfelelő iskolatáska kiválasztása
A jó iskolatáska ergonomikus, jól illeszkedik a gerincoszlopra – mondta Moravcsik Bence ortopéd-szakorvos az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.
Egységes szakképzési stratégián dolgoznak
Elkezdődött az a szakmai munka, ami átlátható és egységesített szakképzést tesz lehetővé Miskolcon. Erről egyeztettek helyi cégek megbízottjaival kedden a szakképzés városi képviselői.