Ugrás a tartalomra

Oktatás

Cambridge akkreditációt kapott az Avalon International School
Oktatás
A tavaly megnyílt Avalon Nemzetközi Iskolának köszönhetően a vidéki városok közül Miskolc büszkélkedhet elsőként azzal, hogy Cambridge-i iskolarendszer által akkreditált oktatási intézménnyel rendelkezik. Három budapesti iskola után az Avalon International School akkreditációja is sikeres volt, és a Cambridge Assessment International School egyik tagiskolája lett. Ráadásul az Avalon az ország első nemzetközi iskolája, ahol már az első lépéstől, az általános iskolai évektől a Cambridge International oktatási programja szerint folyik az oktatás.
Csökkenteni kellene az iskolatáska súlyát, mondja a gerincsebész
Oktatás
A szakember szerint a szülők többsége most már tudatosan vásárol olyan táskát, ami kétpántos, így szimmetrikusan terheli a törzset, esetleg van benne olyan deréktámasz, ami segít abban, hogy ergonomikusan feküdjön fel a hátra.
Stratégiai kulcsterület a felnőtt- és továbbképzés
Oktatás
A már megszerzett tudást folyamatosan fejleszteni kell!
A felsőoktatási intézmények többsége megtartja a gólyatábort
Oktatás
A felsőoktatási intézmények többsége - saját hatáskörben - megtartja a gólyatáborát - mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Még egy napig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban
Oktatás
Még egy napig, vasárnap éjfélig lehet jelentkezni a pótfelvételi eljárásban meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre.
„Meg kell mutatnunk, hogy mit tudunk”
Oktatás
Ez az, amire objektív válasz nem adható – mondja a Miskolci Egyetem első női és első bölcsész rektora, amikor azt állítjuk: komoly érzelmi kötődést és elköteleződést érzünk nála a város és felsőoktatási intézménye iránt. Horváth Zita új lendületet, új időszámítást ígér. Portré.
Iskolakezdéshez gyűjt táskákat és írószereket a Máltai Szeretetszolgálat
Oktatás
Iskolakezdési gyűjtőakcióba kezdett a CsodaCsoport Alapítvány és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Augusztus 25-ig országszerte 85 gyűjtőponton várják az írószerekkel, füzetekkel megtöltött iskolatáskákat.
Képgaléria
Akiknek a mosoly a munkaeszközük
Oktatás
A vendéglátás alapfogásaival ismerkedtek a kesznyéteni iskolások.
Minden diák ingyenesen kapja a tankönyveket
Oktatás
A 2020/21-es tanévtől már minden diák - összesen 1,2 millió tanuló - teljesen ingyenesen kapja a tankönyveket - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten újságíróknak.
Miskolcon öt iskolában vigyázzák majd a rendet iskolaőrök
Oktatás
Szeptemberben 491 állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök. Külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre az iskolaőrség. Miskolcon öt intézmény érintett.
Miskolcon is lesznek iskolaőrök
Oktatás
A minisztérium közzétette azon iskolák listáját, ahol iskolaőrök dolgoznak szeptembertől.
Képgaléria
A magasabb beosztású támogató döntött? – demonstráció a Diósgyőri Gimnáziumnál
Oktatás
Nem szakmai döntést hoztak, a kinevezett igazgató nem ismeri sem a gimnáziumot, sem egy ilyen intézmény irányításának mikéntjét – hangzott el azon a „csendes demonstráción”, amit a Diósgyőri Gimnázium szülői választmánya szervezett hétfő kora estére az igazgatói pályázatok elbírálása kapcsán. A szervezők tájékoztatása szerint több százan – pedagógusok, szülők, diákok – vettek részt a megmozduláson. A tankerület megkeresésünkre azt írta, az új igazgató alkalmas az iskola vezetésére, a kinevezésekkel kapcsolatos döntés egyébként sem a tankerületi igazgató hatásköre.
Remélhetőleg hagyományosan lehet elkezdeni az új tanévet
Oktatás
Remélhetőleg hagyományosan, normál munkarendben lehet elkezdeni az új tanévet, de arra is fel kell készülni, hogy esetleg ismét digitális oktatásra kell átállniuk az iskoláknak a koronavírus-járvány miatt – közölte a köznevelésért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Digitális napközi a Kósban
Oktatás
Robotoktól és gyerekzsivajtól hangos a Kós Károly Építőipari Szakgimnázium digitális alkotóműhelye, ahol megkezdődtek az idei nyári napközik. Az intézményben többféle táborral is várják a tanulókat, akik a többi közt drónokkal, robotokkal, a legkülönbözőbb építőanyagokkal és kreatív feladatokkal foglalkozhatnak.
Megújulhatnak a miskolci szakképző iskolák
Oktatás
Több milliárd forint jut felújításra.
Megtartották a diplomaosztót Debrecenben
Oktatás
A Debreceni Egyetem diplomaosztó ünnepségét a Nagyerdei Stadionban tartották meg. A tanévzárón nem volt lehetőség arra, hogy minden végzős személyesen vegye át az oklevelét, ezért karonként két-két hallgató, egy magyar és egy angol nyelvű képzésen végzett diák vette át a diplomát jelképesen a többiek nevében is.
Képgaléria
Szakképzésben dolgozó oktatókat ismertek el
Oktatás
A tehetséggondozásban nyújtott munkájukért ismertek el oktatókat. A Miskolci Szakképzési Centrum több mint 50 pedagógusa vehetett át arany, ezüst és bronz fokozatú díjakat.
Érvénytelen lett a Földes Ferenc Gimnázium igazgatói pályázata?
Oktatás
Úgy tűnik egyelőre várni kell az új igazgató kinevezésére.
Nyelvvizsga nélkül is átvehetik a diplomájukat
Oktatás
A Miskolci Egyetemen is sokan élnek a lehetőséggel.
A világrangsorok is jegyzik a Miskolci Egyetemet
Oktatás
Idén a Miskolci Egyetem is felkerült a Quacquarelli Symonds (QS) 2021-es világrangsorára, ami az egyik legismertebb – és az intézmények nemzetközi megítélésében is presztízsteremtő – nemzetközi felsőoktatási ranglista - tájékoztatta portálunkat a felsőoktatási intézmény.