Ugrás a tartalomra

Kultúra

A készülő Bányavirág kulisszái mögött
MiskolcKultúra
Nyilvános próbán engedett betekintést a Bányavirág készülő előadásának munkájába a Miskolci Nemzeti Színház, ahol a közönség testközelből láthatta, hogyan formálódik a darab a próbafolyamat során.
Kórusmuzsika és különleges hangszerek szólaltak meg a selyemréti katolikus templomban
MiskolcKultúra
Palestrina kóruszenéjével és viola da gamba muzsikával folytatódott az ingyenes egyházzenei koncertsorozat szombaton.
Szerelem felé sodor, pedig nem az
MiskolcKultúraSzabadidő
A Kowalsky meg a Vega is fellép a jövő heti Kocsonyafesztiválon. Az együttes énekesével, Balázs Gyulával beszélgettünk a legújabb dalukról és Miskolcról.
Elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária legendás frontembere
Kultúra
A rocklegendától családja, barátai, művésztársai és rajongói is búcsúznak.
Az MTVA Petőfi Zenei Díj Életműdíját kapta: Pataky Attila
BelföldMiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Pataky Attila veheti át idén a Petőfi Zenei Díj Életműdíját az eddigi életpályája elismeréseként - tette közzé pénteken a Petőfi Rádió.
Az év első Régiségvására
Bakancsban és tűsarkúban Miskolcon - heti programajánló
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidőKörnyezetBulvár
A Miskolci Idegenforgalmi Marketing Nonprofit Közhasznú Kft. (MIDMAR) ismét összeválogatta, hová érdemes elmenni, milyen programon lehet részt venni az előttünk álló bő egy hétben.
Érkezik a Furmint Február, a város legexkluzívabb boros programja
MiskolcKultúraGasztro
Nyolcadik alkalommal látogatnak Miskolcra a Tokaji borvidék pincészetei. Közel kétszázféle nemes nedű kerül terítékre.
Képgaléria
Az év első Régiségvására
Ez vár Miskolcon a hétvégén: korcsolya, koncertek, gyertyafény és családi programok
MiskolcKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőKörnyezetBulvárCelebhírek
Közönségkorcsolya, mesés előadások, különleges koncertek, farsangi móka és romantikus programok is színesítik a január végi és február eleji hétvégét Miskolcon. Összegyűjtöttük a legizgalmasabb eseményeket, hogy senki ne maradjon program nélkül.
Köszönet és hála azoknak, akik naphosszat a mi jóllétünkért dolgoznak
MiskolcKultúraEgészség
Hagyományteremtő céllal idén díszoklevelet is átnyújtottak a Köszönet a gyógyítóknak című rendezvényen.
Asztalhoz ül a kocsonya a Végállomásban is
MiskolcKultúraÉletmódSzabadidőBulvár
A Kocsonyafesztivál idején a Végállomás Bistro & Wine is csatlakozik az éttermi összefogáshoz: az ikonikus miskolci kocsonyát egyedi tányéron, modern és hagyományos ízekkel kínálják a vendégeknek.
Új könyvtárbusz járja a szendrői kistérséget
MiskolcKultúraSzabadidő
Egy több mint húsz éves kisbuszt váltott az új, modern könyvtárbusz, amely huszonhat kistelepülésre viszi el a kultúrát.
X-faktor
Miskolcon keresik a következő X-faktor nyertest
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
Vastag Csaba, Oláh Gergő, Tóth Andi… Ki lesz a legújabb X-faktor győztes? Hamarosan Miskolc lehet a következő nagy felfedezés helyszíne.
Hiányosságokra derült fény
MiskolcOktatásKultúra
A Felvidék zenei kultúrájából hallhatott ízelítőt a közönség a Miskolci Galériában szerdán, valamint megtudhatta, milyen professzionális módon építik bele az oktatásba a népi hagyományokat.
Képgaléria
Gőzerővel készülnek a miskolci Kocsonyafesztiválra. Fotó: Osztie Tibor
Gőzerővel készülnek a miskolci Kocsonyafesztiválra
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvár
Minden zöld és minden béka a műhelyben: javában zajlanak az előkészületek a Szimbiózis Alapítvány Baráthegyi Majorságában a miskolci Kocsonyafesztiválra.
Egy nap hála azoknak, akik egész évben a mi jóllétünkért dolgoznak
MiskolcKultúraEgészségEgyház
Az egészségügyi és szociális szférában dolgozóknak mondanak köszönetet, az emberekért végzett odaadó munkájukért, a Köszönet a gyógyítóknak című rendezvényen csütörtökön.
Különleges zenei összeállítással kedveskednek az egyházzene kedvelőinek
MiskolcKultúraEgyház
Palestrina kóruszenéjével és viola da gamba muzsikával folytatódik az ingyenes egyházzenei koncertsorozat szombaton, a selyemréti római katolikus templomban.
Elhunyt Voith Ági színművész
BelföldKultúra
Elhunyt Voith Ági Jászai Mari-díjas színésznő, rendező, érdemes és kiváló művész. A József Attila Színház örökös tagját 81 éves korában, szerdán érte a halál - tudatta a színház az MTI-vel.
Erős, aki gyengéket támogat
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Most először érintette Miskolcot Mága Zoltán jótékonysági újévi koncertje, pedig már csaknem húszéves hagyománya van a rendezvénysorozatnak.
„Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország" - Mága Zoltán nagy sikerű koncertet adott Miskolcon
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Mága Zoltán Újévi Koncertje immár hagyomány, ahogyan az országos turné is, amely keretében kedden este Miskolcon is felcsendültek a legnépszerűbb dallamok.
Századik számához érkezett a Műút folyóirat
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Jubileumi mérföldkőhöz érkezett a Miskolcon szerkesztett Műút irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat, tizenkilenc év után megjelent a századik lapszám, amelynek bemutatóját ünnepi műsorral kísérve rendezték meg a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínében.