Ugrás a tartalomra

Akkor és a most…: A Diósgyőri vár

Létrehozva
Heti képeslapunk a Diósgyőri várromot ábrázolja.
Kép


A Diósgyőri vár falai a Szinva patak völgyéből kiemelkedő szikladombra épültek. Már a 12. században állhatott itt vár; a mai, gótikus vár a tatárjárás után épült, fénykorát Nagy Lajos uralkodása alatt élte. Később a magyar királynék jegyajándéka volt, egészen a török időkig. A 17. század végére már lakhatatlanná vált, állapota egyre jobban leromlott. 1962-ben Czeglédy Ilona régész vezetésével kezdődött a vár feltárása, amelynek eredményeként romállapotában konzerválták. Újjáépítése 2013-ban kezdődött, az első ütemet 2014-ben adták át, a második pedig év elején indult. A régi képeslapon látható az egykori halastó is, ennek helyét az 50-es években feltöltötték, és a mélyén fakadó forrásokat bekötötték Miskolc vízellátásába. A tó emlékét jelenleg a Tavi-forrás vízmű és a Tópart utca neve őrzi. Ezen a területen helyezkedik el a miskolci WOW park - vagy ahogy a miskolciak emlegetik, a Tündérkert is.

(Tajthy Ákos szövege, Sáfrány Gy. József képeslapja, Beregi László fotója)

Kép

 

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.