A kohó története a 18. századra nyúlik vissza. Fazola Henrik lakatosmester 1770-ben Miskolc-Ómassa területén, Mária Terézia engedélyével, az általa felfedezett bányákra, illetve a térségben található hatalmas erdőségekre alapozva vasművet épített. Fia, Frigyes előbb a Garadna-patak mentén 1810-1812 között megépített egy duzzasztógátat, mellyel létrejött a Hámori-tó, majd 1813-ban Újmassán egy korszerűbb kohót, vasművet telepített. A kohót 1831-ben átépítették, majd - a vasgyár 1870-es indulása után - 1872-ben befejezte működését. A következő évtizedekben a nagyolvasztó romba dőlt, de a diósgyőri kohászati üzemek támogatásával a 20. század közepén rekonstruálták. Az építmény Magyarország legrégibb ipari műemlékeként vált közismertté hazánkban és határainkon túl. A kohó mellett áll a Massa Múzeum és a műemlék vasverő is.
(Tajthy Ákos szövege, Horváth Csongor fotója, a régi felvétel forrása: Fortepan/ Németh Tamás)
