Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: A Diósgyőri Gimnázium

Létrehozva
A Diósgyőri Gimnázium jelenlegi épületének alapkövét 1949-ben tették le, és az 1950/51-es tanévben kezdődött meg itt az oktatás.
Kép

Maga az intézmény viszont ennél jóval idősebb, hiszen a Magyar Királyi Állami Főreáliskola csak 1917-ben költözött Miskolcra, addig Kassán működött. Az iskola 1922-ben Hunfalvy János nevét vette fel, 1934-ben pedig gimnáziumi rangot kapott. A második világháború alatt 1939-től 1945-ig Kassán működött a Hunfalvy János Gimnázium, majd 1945-től ismét Miskolcon, pontosabban Diósgyőrben folyt az oktatás. Az oktatási intézmény nevét a jelenlegi épület átadását követően Kilián György Gimnáziumra változtatták. 1997-ben - az iskola Miskolcra településének 80. évfordulóján - a diósgyőri városrészhez kötődés hangsúlyosabb kifejezése érdekében az iskola felvette a Diósgyőri Gimnázium nevet. A komplexum 2006-ban teljesen megújult, és közel háromezer négyzetméteres új területtel gazdagodott.

Kép


(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Mocsári László fotója)

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.