Ugrás a tartalomra

Tartós-élelmiszergyűjtés az egyetemen

Létrehozva
Tartósélelmiszer-gyűjtést szervez a Miskolci Egyetem a Magyar Vöröskereszttel közösen március 24. és 26. között az intézmény területén. Az adományokat a főbejáratnál és a rácsos büfénél várják a szervezők.
Kép
Tartós-élelmiszergyűjtés a Miskolci Egyetemen. Fotó: Mocsári László
Tartós-élelmiszergyűjtés a Miskolci Egyetemen. Fotó: Mocsári László

A kezdeményezés 2013 óta működik, a koronavírus-járvány éveit leszámítva minden tavasszal és ősszel megszervezik.

– Bízunk benne, hogy most is sikerül elérni, vagy akár meghaladni az őszi gyűjtés eredményét, ami több mint félmillió forintot és mintegy száz kilogramm élelmiszert jelentett – mondta Grubert Roland, a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezetének igazgatója.

A beérkező adományokból várhatóan 180–200 rászoruló családnak tudnak segítséget nyújtani Miskolcon és a megyében még húsvét előtt. A szervezők elsősorban hűtést nem igénylő termékeket várnak, például rizst, tartós tejet, konzerveket és száraztésztát.

Az élelmiszerek mellett pénzadományokra is lehetőség van: a helyszíneken kihelyezett perselyekbe készpénzt lehet elhelyezni, emellett QR-kód segítségével online is támogatható a gyűjtés. Az így beérkező felajánlásokat kifejezetten erre a programra fordítják.

Kép
Tartós-élelmiszergyűjtés a Miskolci Egyetemen. Fotó: Mocsári László
Tartós-élelmiszergyűjtés a Miskolci Egyetemen. Fotó: Mocsári László

A gyűjtés egy nemzetközi kezdeményezéshez is kapcsolódik, amely az éhezés elleni küzdelmet helyezi középpontba, és amelyben Magyarországon egyedül a Miskolci Egyetem vesz részt.

– A tavaszi gyűjtéssel szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az adományozás nem csak karácsonykor fontos. Az éhezés nem ismer évszakot – hangsúlyozta Engel Dennis Robert.

Kép
Tartós-élelmiszergyűjtés a Miskolci Egyetemen. Fotó: Mocsári László
Fotó: Mocsári László

A szervezők bíznak abban, hogy idén is sokan csatlakoznak a kezdeményezéshez, és hozzájárulnak a rászorulók támogatásához.

Címkék

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.