Ugrás a tartalomra

Miskolc

Képgaléria
„Aki hűen képviselte a másokért élő embert"
Miskolc
Bölkény Zsuzsanna igazgatóhelyettesnek állítottak emléktáblát szombaton, a jezsuita öregdiákok, a gimnázium fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából tartott jubileumi hét zárásaként.
Az 1940-es ultimátum elutasítására emlékeztek a Görög Nemzetiségi Önkormányzat tagjai
Miskolc
Az 1940-es Mussolini által küldött ultimátum elutasítására emlékeztek meg vasárnap, a Görög Nemzetiségi Önkormányzat tagjai. Ekkor lépett be Görögország a II. világháborúban a szövetségesek oldalára.
Képgaléria
Cyclocross kerékpárosok vették birtokukba az egyetemet – III. Decathlon Borsodcross
Miskolc
Október utolsó vasárnapján ismét cyclocross kerékpárosok vették birtokukba a Miskolci Egyetem Körcsarnokának környékét. A III. Decathlon Borsodcross keretében Magyar-kupa futamot is rendeztek, de az elit kategórián kívül kicsik és nagyok, valamint amatőrök is megmérethették magukat.
Képgaléria
Történelmi környezetben egy történelmi sport – íjász nyílt nap Diósgyőrben
Miskolc
Harmadik alkalommal szólt minden az íjászatról a Lovagi Tornák Terén. A Diósgyőri Íjász, Lovas és Hagyományőrző Egyesület nyílt napján az érdeklődők nemcsak megismerkedhettek az íjászattal, de ki is próbálhatták azt.
A karóránkat már átállítottuk, de mi a helyzet a biológiai óránkkal?
Miskolc
A téli időszámításra áttérés nem viseli meg annyira a szervezetet, mint a nyárira átállás, de vannak olyan betegcsoportok, amelyeket érint - mondta Torzsa Péter, a Semmelweis Egyetem Családorvosi Tanszékének docense az az InfoRádióban.
Tizenöt százalékkal drágulhat a kötelező
Miskolc
Átlagosan 15 százalék körüli emelkedés várható a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) díjainál az év végén váltók esetében – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének képviselője az M1 Ma reggel adásában.
Lejár az adategyeztetés határideje csütörtökön
Miskolc
Lejár az adategyeztetés végső határideje csütörtökön, addig minden olyan banki, biztosítós, önkéntes nyugdíjpénztári és önkéntes egészségpénztári tagnak egyeztetnie kell adatait a pénzintézetével, aki 2017 júniusa előtt nyitott számlát, és dokumentumait korábban nem másolták le, adatait nem egyeztették.
„Út az egészséghez" – Másodszor rendeztek futónapot a Csanyikban
Miskolc
A megyei kórház idén is megrendezte az „Út az egészséghez" futónapot, a Csanyikban. A szombati verseny célja az egészség megőrzését szolgáló rendszeres testmozgás és a természet szeretetének népszerűsítése.
Novák Irén: „Jó úton haladunk, a közönségünk értékeli az újításainkat"
Miskolc
Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője értékelte a Művészetek Háza jelentőségét Miskolc kulturális életében.
Képgaléria
Kábeldobokat szereltek össze, hogy pénzt gyűjtsenek
Miskolc
Az Első Miskolci Lions Club Hungary tagjai, jótékonysági kábeldobszerelési munkán vettek részt a Fux Zrt. telephelyén, szombaton. A jószolgálati szervezet képviselői a Fux munkatársainak segítségével, dobokat szereltek össze a kábelgyártás termeléséhez. Az ebből befolyó összeget a gazdasági társaság átutalja az Első Miskolci Lions Club számlájára, mely összeget az egyesület jótékonysági célok megvalósításához használhat fel.
Életet mentett egy szolgálaton kívüli miskolci polgárőr
Miskolc
Egy szolgálaton kívüli miskolci polgárőr szemtanúja volt egy balesetnek, szinte másodperceken belül megkezdte a mentést.

El ne felejtse, hajnalban óraátállítás
Miskolc
Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, hajnali 3 órakor 2 órára kell az órákat visszaállítani.
Megkezdődött az átadás-átvétel, rendben mennek a folyamatok
Miskolc
Együttműködve Alakszai Zoltán jegyzővel és a városháza tisztségviselőivel, most ismerjük meg és vesszük át a munkát az önkormányzatnál. Rendben megy az átadás-átvétel – nyilatkozta lapunknak Veres Pál polgármester, hozzátéve: vannak ugyan problémák is, de ezeket folyamatosan kezelik.
Menetrendi változás az autóbusz közlekedésben október 31-ig
Miskolc
Az őszi szünet idején, október 28-31-re meghirdetett menetrend utaskérésre a 8-as, 20-as, 21-es és 45-ös autóbuszok esetében az alábbiak szerint változik.
Képgaléria
Miskolci Újrahasználati Központ (MÚK) – Újrahasznos megoldások
Miskolc
Újabb elemmel bővül Miskolc hulladékgazdálkodási rendszere, pénteken megnyitotta kapuit a miskolci lakosok számára a hulladékok keletkezését megelőző Miskolci Újrahasználati Központ (MÚK), melynek célja, hogy a mai fogyasztói társadalomban feleslegessé vált használati tárgyak ne a hulladékok közé, a környezetet terhelve lerakásra, hanem mások örömére is, „újra használatba” kerülhessenek.
kiss_janos
A Fidesz-KDNP a jövőben is „Miskolc fejlődésében érdekelt”
Miskolc
„Egy gazdaságilag és pénzügyileg stabil várost sikerült átadnunk – közölte Kiss János (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő pénteki sajtótájékoztatóján, az Erzsébet téri KDNP irodában.
Teljesen lezárják a Bogáncs utcai hidat
Miskolc
Felújítási munkák miatt október 28-tól mindkét irányból, teljes szélességében lezárják a Bogáncs utcai hidat, így Szirma városrész felől a Pesti út, valamint a Pesti út felől Szirma nem lesz elérhető a Bogáncs utcán keresztül – tudatta portálunkkal a polgármesteri hivatal.
Elismerést kapott a Lillafüredi Erdészet nyugalmazott igazgatója
Miskolc
Szakmai elismeréseket adományozott az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Nagy István agrárminiszter. A szaktárca kedden, Budapesten, a Vajdahunyadvárban, a Mezőgazdasági Múzeumban rendezett ünnepséget. Ebből az alkalomból az Életfa Emlékplakett Bronz fokozatát vehette át Lévai László, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Lillafüredi Erdészeti Igazgatóság nyugalmazott erdészeti igazgatója, csaknem három és fél évtizedes szakmai pályafutásáért, az erdővagyon gyarapítását elősegítő munkájáért.
Megkezdődik a II. János Pál pápa tér felújítása
Miskolc
Lépcsőzetes lejárat a Szinva felé, új kandeláberek és utcabútorok, több zöld felület és egyedi fák, burkolatba süllyesztett szökőkút – többek között ez várja majd a II. János Pál pápa tér felújítása után az arra járókat.
Fél pályán lezárják a Hideg sort
Miskolc
Jelzőlámpás irányítás mellett félpályán halad a forgalom a Hideg soron, mivel a Gyár utca kereszteződésétől a felfelé menő forgalmi sávot ivóvízvezeték-felújítási munkák miatt lezárták.