Ugrás a tartalomra

Miskolc

Megkezdődött a kátyúzás, javítják az úthibákat a város útjain
Miskolc
A sürgős kátyúzási munkákat többféle technológiával, egész évben végzi a Városgazda, nagyfelületű útjavítási munka azonban csak a melegebb idő beköszöntével, illetve az aszfaltkeverő telepek megnyitásával kezdődhet el.
Lemorzsolódott a hetes listáról a Papszer kiállító épület
MiskolcKultúra
A címtől azt remélték hogy az ráirányítja az emberek és a szakma figyelmét a várostörténetileg kiemelten fontos épületre.
Egy perc Miskolc
Miskolc
Egy percben a nap legfontosabb eseményeiről.
Fáradhatatlanul a kilencvenig, és azon is túl
Miskolc
Az önkormányzat nevében Veres Pál polgármester köszöntötte születésnapja alkalmából Daruka Mihálynét. A kilencven esztendős Irénke néni több mint hat évtizede Miskolc polgára.
A matematika ünnepe Miskolcon
OktatásMiskolc
Miskolcra érkezik a Nemzetközi Magyar Matematikaverseny április 19-én, amit idén 29. alkalommal rendeznek meg.
Újabb csoda a malomban
KultúraSzabadidőMiskolc
A 10. Színházi Olimpia - Bábművészeti Világtalálkozó 2023 keretein belül Miskolcra érkezik a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzős báb mesterszakos növendékeinek előadása Bennem a létra címmel. 
Befejeződött a Művészeti Iskola energetikai korszerűsítése
Miskolc
A beruházás bruttó 222,05 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg.
Hajrá magyar rock!
KultúraSzabadidőMiskolc
Magyar rockzenei tematikus vetítéssorozatot és közönségtalálkozót tartanak Miskolcon.
Lezárják a Vörösmarty Mihály utca egy szakaszát
Miskolc
A Vörösmarty Mihály utcai Alkotópark átadása miatt zárják le ideiglenesen a területen fekvő közutat.
Három óvodát korszerűsítettek
MiskolcOktatás
Lezárult a MIÓVI Stadion Sport Tagóvodájának energetikai korszerűsítésére irányuló projekt. A beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretén belül, bruttó 94,02 millió Ft vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósult meg.
Van másik - gondolta a férfi, és tovább késelte testvéreit
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 32 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, aki családi rendezvényen ittas állapotban összeszólalkozott testvéreivel. Egyiküket hasba szúrta, de a szúrás közben a kés pengéje eltört, ezért egy újabb kést vett magához, és másik testvérét azzal nyaktájékon, felső testén és karjain, többször megszúrta. 
MiNap-indító(2023.04.017.) - Időjárás, levegőminőség, horoszkóp
Miskolc
Az időjárás-jelentés és a horoszkóp is egyetért valamiben a mai nap kapcsán: gyűlnek a felhők a fejünk fölött.
Elhunyt Kordos Lászlóné
Miskolc
Életének 101. évében, április 15-én elhunyt Kordos Lászlóné Nagy Magdolna nyugdíjas pedagógus, iskolaigazgató, a Nevelők Háza vezetője, Miskolc és környéke kulturális életének fáradhatatlan, jelentős és szeretett alakja - tájékoztatta lapunkat a család vasárnap délután.
Szeszélyes április - folytatódik a változékony idő
SzabadidőMiskolcBelföld
A következő héten is változékony idő várható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint. A hét elején még többfelé várható zápor, zivatar, aztán kevesebb lesz a csapadék és több a napsütés.
Nyuszisimogatással egybekötött termelői napot tartottak
SzabadidőMiskolc
A Miskolci Termelői Nap tematikája ezúttal a húsvéthoz kapcsolódott.
A holokauszt magyarországi áldozataira emlékezett a DK Miskolcon
Miskolc
A párt miskolci szervezete vasárnap megkoszorúzta az Arany János utcában található emléktáblát.
Hegedűs Andrea országgyűlési képviselő azt mondta, az élet szépségét, békéjét és szeretetét meg kell
őrizni és tovább kell adni értékként.
Dubaiban is elismerték az alsózsolcai mesterfodrász kreativitását
CelebhírekMiskolcVilág
Varga-Éliás Mónika egy fodrász-világbajnokságon ért el kitűnő eredményt.
Játszik a DVTK, az MVK rásegítő járatot indít
SportMiskolc
Hétfő este lesz a meccs.
Akkor és most…: Avasi látkép
Miskolc
A két kép szinte teljesen ugyanúgy néz ki, egy jelentős különbség azért van: a régi felvételen még nincs rajta az Avasi kilátó.
Ha április, akkor (S)ikertörténetek újra
KultúraSzabadidőMiskolc
Az áprilisi (S)ikertörténetek is mozgalmas beszélgetést ígér, két vendége most is izgalmas személyiség, Kőrizs Imre Peer Krisztián költővel és Tompa Imre borszakíróval beszélget.