Miskolc
A bükki utakat is fokozottan felügyelik a rendőrök az ünnep alatt
A rendőrök az ünnepek idején is baleset-megelőző ellenőrzéseket hajtanak végre Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyében - írták a police.hu-n.
Tél tábornok ismét bekopogtat hozzánk, több centiméter hó hullhat
A friss időjárási előrejelzési modellek szerint az iskolai szünet első napján, csütörtökön több vármegyében - köztük Borsodban is - öt centimétert meghaladó friss hó hullhat, de van, ahol ennek duplája sem kizárt. A Magyar Közút az érintett térségekben újra csatasorba állította hókotróit.
Ker(esz)tes házba költözhetnek a Szimbiózis Alapítvány fogyatékosai
Bővíti és fejleszti lakhatási szolgáltatásait a Szimbiózis Alapítvány. E célból – a napokban átvett Kiss tábornok út 70. szám alatti ingatlanon felül – még további három panellakás átalakításához láthatnak hozzá rövidesen.
Aranypánt-díj: 2023 hétköznapi roma hősét keresik, borsodi is van a jelöltek között
Az Aranypánt-díjjal a hétköznapi roma hősöket ünnepeljük. Azokat, akik a foglalkozásuk révén elismerést vívtak ki a környezetükben, és emellett öntudatos romaként élik mindennapjaikat.
Minden létező szabályt megszegett a Gyár utcai baleset okozója
A Gyár utcai balesetet okozó sofőrnek nem volt jogsija, az autónak lejárt a műszakija és a megengedett sebesség többszörösével haladt, mielőtt felcsavarodott az oszlopra. Kisebb csoda, hogy sem a vezető, sem pedig a kocsi három utasa nem sérült meg.
Újból közterületet fogadhatnak örökbe a gondos miskolciak
Az első, sikeres év után folytatódik a miskolci önkormányzat „Fogadj örökbe egy közterületet” nevű programja. Azok a miskolciak, akik szeretnének nagyobb szerepet vállalni egy számukra jelentős közterület gondozásában, idén is megtehetik ezt, így hozzájárulhatnak egy élhetőbb Miskolc kialakításához - hívja fel a figyelmet az önkormányzat sajtóosztálya.
Folyamatos a kerékpárút-fejlesztés - a miskolci Fidesznek már nem tetszik, amit korábban megszavazott
Miskolcon idén négy szakaszban, kilenc kilométer hosszan épül új kerékpárút, az önkormányzat ezzel folytatja a városi kerékpárút-hálózat összekötését a szomszédos településekkel. Ezek közül van, ami már elkészült, és van, aminek a kivitelezése hamarosan megkezdődik. Kormánypárti képviselők közben azt a beruházást kifogásolják, amelyet 2019-ben még megszavazott a Fidesz-KDNP a miskolci közgyűlésben.
Történelmi pillanatok Amerikában: vádat emeltek Donald Trump ellen
Ő az első elnök az Egyesült Államok történetében, aki bűnügyi eljárással néz szembe - írja a Népszava.
Így közlekedhetünk vonattal, autóbusszal az ünnep alatt
Húsvétkor változik a MÁV-Volán-csoporthoz tartozó közlekedési társaságok közlekedési rendje - tájékoztatta lapunkat a közlekedési társaság.
Minap-indító (2023. április 5.): időjárás, levegőminőség, horoszkóp
Az ország döntő részén fátyol-, illetve napközben képződő gomolyfelhők lesznek, melyek mellett általában több órára kisüt a nap.
Egy perc Miskolc
A mai nap legfrissebb hírei a Miskolc Televízió válogatásában.
Az Északerdő részt vesz az Agrárminisztérium "Szavazz Magyarország legszebb erdejére!" játékán
A cél természetesen a győzelem, ezért kérik a támogatók szavazatait, hogy a tavalyi "Év kilátója" cím után, amelyet a Zsófia-kilátó nyert el, újabb helyi diadalt könyvelhessen el vármegyénk.
Leszavazta a Fidesz az LMP gyermekvédelmi határozati javaslatát
Az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága mai ülésén a kormánypárti többség teljes érzéketlenséggel szavazta le az LMP – Magyarország Zöld Pártjának határozati javaslatának első részét, amely megerősítette volna a hazai gyermekvédelmi és gyermekjóléti rendszert - írja sajtóközleményében Kanász-Nagy Máté, a párt frakcióvezető-helyettese.
MSZP: az "orbáni politika" miatt nem indulhat meg egyelőre több fejlesztés Miskolcon
Egyebek mellett a városrészi központok fejlesztése, de energetikai beruházások, vagy éppen a bicikliút-hálózat legnagyobb dobása: a Diósgyőrt Lillafüreddel összekötő szakasz megépítése is várat magára azért, mert az "orbáni politika" miatt nem érkeznek az uniós források. Miskolcon egy 8 milliárd forintos fejlesztési csomag áll készen - mutattak rá az MSZP vezető helyi politikusai szerdai sajtótájékoztatójukon.
Flashmobbal hangoltak a Húsvétra
Énekelve hívták fel a figyelmet a közelgő húsvétra, Jézus feltámadására április 4-én, Miskolcon.
Hazánk szerte Petőfiről és a Miskolci Nemzeti Színházról alkottak a diákok
Országos kreatív versenyt hirdetett a miskolci Kossuth Lajos Evangélikus Iskola Petőfi Sándor születésének és a Miskolci Nemzeti Színház megnyitásának kétszázadik évfordulójára. Az alkotói termésről kedd délután röppent le a fátyol.
Nem változik a hulladékszállítás rendje a húsvéti ünnepek alatt
A húsvéti ünnepek alatt, a nagypénteki és húsvét hétfői munkaszüneti napokon is, a megszokott időpontokban szállítja el a hulladékot a BMH Nonprofit Kft.
Programözönnel készülnek a kulturális intézmények a kultúra évére Miskolcon
Ritka az olyan év, amikor egy városban annyi rendezvény és évforduló van, mint idén Miskolcon. Fedor Vilmos kultúráért felelős polgármesteri megbízott alig győzte sorolni a tervezett rendezvényeket a Miskolc Televízió április 1-én közvetített Kilátó című műsorában.
Kilép az MSZP-ből és új szociáldemokrata pártot alapít Mesterházy Attila, az MSZP volt elnöke
A politikus ezt Facebook-oldalán közölte kedden, ahol döntését azzal indokolta, hogy már évek óta tévesnek tartja az MSZP vezetésének stratégiáját, és ma már abban sem hisz, hogy ezen lehet változtatni.