Miskolc
Iskolakezdési támogatással segíti az önkormányzat a miskolci családokat
Miskolc önkormányzata fontos feladatának tekinti, hogy lehetőségeihez mérten támogassa a városban élő és segítségre szoruló családokat, ezt a célt szolgálják a szociális alapon igénybe vehető támogatási lehetőségek is.
Hátrányos helyzetűeknek nyújtott segítséget a borsodi Gyerekesély Program
A még 2016-ban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt pályázat célja a szegénység, különösen a gyermekszegénység csökkentése volt a gönci központú Abaúj-Hegyközi kistérségben.
Városgazda információk a húsvéti hétvégére
Így változik meg az ünnep idejére Miskolcon a parkolás, a piacok és az állatkert nyitvatartása, valamint az ügyfélszolgálat elérhetősége.
MINAP-INDÍTÓ (2023. ÁPRILIS 4.): IDŐJÁRÁS, LEVEGŐMINŐSÉG, ÚTINFORM, HOROSZKÓP
Fagyos reggel, szeles délután és kettősfronti hatás, intenzívebben a keleti tájakon. Frontérzékenyeknek rossz napja lesz.
Akár nyolc évet is kaphat az iskolai merényletre készülő miskolci fiú
A miskolci fiút csütörtökön fogták el a TEK munkatársai, miután kiderült, a korábbi iskolájába akart menni, ahol az elsősök között akart mészárlásba kezdeni. Mindez a közösségi oldalakon tett bejegyzéseiből derült ki.
Egy perc Miskolc - illegális szemetelők, autizmus világnapja, téli tárlat
Egy percben az elmúlt hétvége és a hétfő legfontosabb miskolci hírei.
Egy perc ME - legyél a szakmád doktora
Egy percben a Miskolci Egyetem legfontosabb történéseiről.
A tetemvári temetőkbe vezet ezúttal a garantált városnéző túra
Mulandóságunk emlékei címmel indítja el soron következő tematikus városnézését a Tourinform Miskolc szombaton, április 8-án.
Egy gyilkossággal gyanúsított férfi akarta megölni magát a Vologdán (frissítve!)
Miskolcon fogták el hétfőn azt a 21 éves debreceni férfit, aki a gyanú szerint vasárnap megölt egy 39 éves férfit Csornán - közölte a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
„Együtt szép a világ”
Kék pólóba öltözve és kék zászlókkal a kezükben mintegy százan gyűltek össze az autizmus világnapja alkalmából a miskolci virágóránál, hogy felhívják a figyelmet az autizmus spektrumzavarral élőkre és nehézségeikre.
Enyhítette a bíróság a Kálváriánál erőszakoskodó férfi büntetését
"Nagyobb nyomatékkal" vették figyelembe a terhelt előkészítő ülésen tett beismerő vallomását.
Húsvéti nyuszi-stopot kérnek az állatvédők
Már 150 forinttól vásárolható élő kiscsibe, pár ezerért pedig dísznyúl, melyet sokan arra használnak, hogy elkápráztassák gyermekeiket. Seres Zoltán, az Orpheus Állatvédő Egyesület vezetője azt tapasztalja, hogy a megvásárolt élő állat ünnepek után legtöbbször unott teher marad, és sokan durva módon próbálnak megszabadulni tőlük.
Petőfi 200 digitális témahét a Herman általános iskolában
Interaktív feladatokkal ünnepelt az intézmény.
Lengyelország átadta az első MiG-29-eseket Ukrajnának
Lengyelország a napokban átadta a MiG-29-es vadászgépszállítmány első tételét Ukrajnának - erősítette meg hétfőn Marcin Przydacz államtitkár, a lengyel államfői hivatal külügyi irodájának főnöke.
Minap-indító (2023. április 3.): időjárás, levegőminőség, útinform, horoszkóp
Felszakadozik a felhőzet, majd általában többórás napsütésre számíthatunk gomolyfelhő-képződéssel.
Ismét régiségekkel és műkedvelőkkel telt meg a sétálóutca
Még az érkező hidegfront is kegyes volt az áprilisi régiségvásárral: vasárnap reggel még kellemes tavaszi hőmérsékletben kezdődhetett meg a népszerű rendezvény.
Donáth Anna vezeti a Momentum EP-listáját
Donáth Annát, a Momentum európai parlamenti (EP-) képviselőjét jelöli a párt listavezetőjének a 2024-es EP-választáson.
Spiegel: Orbán hadat üzent a német tőkének a magyar piacon
A cikkben azt írják, bár Orbán Viktor korábban mindig előzékeny volt a német tőkével, ennek a korszaknak vége szakad, aminek már tapasztalják a jeleit.
Videón, ahogy a TEK lecsapott az iskolai lövöldözésre készülő miskolci tinire
Chates fórumokon osztotta meg többekkel a tervét egy miskolci 17 éves kamasz arról, hogy az egyik általános iskolába fegyverrel fog berontani, és több embert le fog lőni. A fiút emberölés előkészületével gyanúsították meg, a KR NNI és a TEK előállította, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a Miskolci Járásbíróság el is rendelt.
Közérdekű adatigényléssel tudná meg a bírósági hivatal egyik vizsgálatának eredményét a DK
Közérdekű adatigényléssel akarja megtudni a Demokratikus Koalíció (DK) az Országos Bírósági Hivatal (OBH) Schadl-ügyben végzett vizsgálatának eredményét - közölte a DK pártigazgatója vasárnap.