Ugrás a tartalomra

Sport

Képgaléria
A futás közösségeket és városokat is összeköt
Sport
Futva is megtehető közelségbe kerül egymással Miskolc és Kassa – ez az üzenete a csipkerózsikaálmából felébresztett ultramaraton nyílt nemzetközi futóversenynek, amit május 18-án tartanak. A beharangozó pénteki sajtótájékoztatón elhangzott: a testvérvárosok tovább kívánják erősíteni eddig is szoros együttműködésüket.
Bajnoki döntős az Aluinvent DVTK
Sport
A bajnoki elődöntő harmadik összecsapásán az Aluinvent DVTK esélyt sem adott a CMB Cargo-Uni Győr csapatának, és végig vezetve, magabiztosan, 75-61 arányú győzelemmel négy év után jutott újra a bajnoki fináléba. A döntő első mérkőzését pénteken este 8-tól rendezik Sopronban.
Curling vegyespáros vb - Újabb magyar győzelem
SportVilág
Negyedik mérkőzését is megnyerte a magyar kettős a norvégiai curling vegyespáros világbajnokságon: Kiss Zsolt és Palancsa Dorottya hétfőn a braziloknál bizonyult jobbnak 9-2-re.
Teljes magyar siker a női egyes selejtezőjében
SportBelföld
Mindhárom selejtezőben induló magyar játékos - Bálint Bernadett, Fehér Orsolya és Hartbrich Leonie - feljutott a főtáblára női egyesben a Hungexpón zajló budapesti asztalitenisz-világbajnokságon, így hat hazai pingpongos lesz a legjobb 128 között.
Fucsovics könnyed győzelemmel a második fordulóban
SportBelföld
Fucsovics Márton a második fordulóba jutott a 2,7 millió euró (850 millió forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztornán.
Három „vasutas” bronzérem a judo OB-ról
SportMiskolc
A Miskolci VSC fiatal sportolói három bronzérmet is kiérdemeltek az április 20-án, szombaton Kecskeméten megrendezett felnőtt judo országos bajnokságon.
Miskolci asztaliteniszező a világbajnokságon
Sport
A miskolci Fehér Orsolya is indul a budapesti asztalitenisz világbajnokságon.
Csak egy csapat volt a pályán – itthon tartotta a három pontot a DVTK
Sport
Az OTP Bank Liga 29. fordulójában hazai pályán játszott a DVTK a Paks ellen.
Hármat rúgott idegenben a DVTK
Sport
A Jet-Sol Liga 18. fordulójában az Astra vendége volt a DVTK női labdarúgócsapata szombaton kora délután. A piros-fehérek Biljana Bradić, Bianca Sandu és Hanna Barker találatainak köszönhetően háromgólos győzelmet arattak.
Fernando: „egy újabb döntő vár ránk”
Sport
A DVTK labdarúgócsapata a Paksot fogadja az OTP Bank Liga 29. fordulójában, a találkozó szombat délután 5 órakor kezdődik.
Megnyitotta kapuit a Miskolc Városi Kalandpark
SportSzabadidő
A Miskolc Városi Kalandpark április 18-án megnyitotta kapuit.
Idén is lesz Jabil 3Próba
Sport
A Tiszaújvárosi Triatlon Klub idén is megrendezi a nagy népszerűségnek örvendő JABIL 3Próba elnevezésű szabadidősport eseménysorozatát. A sportbarátok ezúttal is kerékpározás, úszás és futás során gyűjtögethetik a teljesítésért járó egyedi ajándékokat, és a sorsoláson értékes nyereményekre esélyt kínáló pontokat.
Glen Hanlon távozik
Sport
Egy szezon után távozik a DVTK Jegesmedvék csapatától Glen Hanlon, miután a kanadai szakember jelezte, hogy nem tudja vállalni a folytatást.
Magabiztos miskolci kosaras siker
Sport
Magabiztos győzelmet aratott a MEAFC-Miskolc férfi kosárlabda csapata az NB I/B Piros-csoport, play-out 1.mérkőzésén. Az április 12-én, a Miskolci Egyetem Körcsarnokában lejátszott találkozón a kilenc triplát hintő Thornton mellett öt hazai játékos is eljutott legalább tíz pontig.
Újra itt a Kassa-Miskolc ultramaraton
SportSzabadidő
Elrajtolni Európa legidősebb maratoni futóversenyének városából, Kassáról, a Dómtól, majd szinte végig a Hernád folyó partját követve megérkezni Miskolcra, az Európa leghosszabb főutcáján kijelölt célba? Nos ez a 113 km nem más, mint a Kassa-Miskolc Ultramarathon, melyet május 18-án, egyéniben, valamint 5 és 10 tagú váltóban teljesíthetnek a vállalkozó sportemberek.
Döntőben a címvédő Kazincbarcika
SportBorsod-Abaúj-Zemplén
A címvédő Kazincbarcika döntőbe jutott a férfi röplabda Extraligában, miután az elődöntő vasárnapi, negyedik mérkőzésén négy szettben nyert Kaposváron, így 3-1-gyel lezárta a párharcot.
Az osztrákok legyőzésével aranyérmes a magyar válogatott
SportBelföld
A magyar női jégkorong-válogatott aranyérmesként végzett a budapesti divízió I/A világbajnokságon, miután - már biztos feljutóként - a szombat esti zárómérkőzésen 2-1-re legyőzte az osztrák együttest.
Kassáról Miskolcra, futva, egyéniben és váltókban
SportMiskolc
Elrajtolni Európa legidősebb maratoni futóversenyének (1924-ben rendezték az elsőt!) városából, Kassáról, a dómtól, majd szinte végig a Hernád folyó partját követve megérkezni Miskolcra, az Európa leghosszabb főutcáján kijelölt célba. Nos ez a 113 km nem más, mint a Kassa-Miskolc Ultramarathon, melyet május 18-án egyéniben, valamint 5 és 10 tagú váltóban teljesíthetnek a vállalkozó sportemberek.
A hosszabbításban ment el a győzelem - döntetlennel távozott Kisvárdáról a DVTK
SportMiskolc
Az OTP Bank Liga 28. fordulójában Kisvárdán játszott a DVTK. Az első félidőben a taktikusan játszó DVTK Lucas öngóljával megszerezte a vezetést. A második játékrészben a DVTK többször is lezárhatta volna a mérkőzést, végül egy kipattanót követő átlövéssel egyenlítettek a hazaiak.
Világelitbe jutott a magyar válogatott
Sport
A magyar női jégkorong-válogatott története során először kiharcolta a világelitbe jutást, miután esti mérkőzésének eredményétől függetlenül az első kettő között zárja a budapesti divízió I/A világbajnokságot.