Ugrás a tartalomra

Kultúra

Képgaléria
Egy határtalan tárlat: felvidéki fotósok munkáiból nyílt kiállítás
Kultúra
A szlovákiai magyar fényképezés színe-javát vonultatja fel a Magyar Fotóművészek Világszövetségének aktuális vándorkiállítása Miskolcon. A XXI. Nemzet-közti Magyar Fotószalon felvidéki régiójának képanyagából összeállított tárlatot kedd délután nyitották meg az Ifjúsági Ház galériájában.
Ismét Határtalan Napok a színházban
MiskolcKultúra
A miskolci teátrum májusban végre megrendezheti a járványhelyzet miatt már kétszer elhalasztott Határtalan Napok rendezvénysorozatot. A pandémia miatt 2021-ben februárról novemberre, majd 2022. májusára halasztott esemény határon túli vendége idén Kassa lesz.
Eseménydús májussal ünnepli a városnapot Miskolc
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 11. Miskolc napja, amit a koronavírus-világjárvány után újból megünnepelhet a város. A konkrét városnapi rendezvények mellett azonban számos egyéb program várja majd közönségét a hónapban a sporttól kezdve a kultúrán, közösségi játékon át a tehetségkutatóig.
Segítő jobb az ifjú dirigenseknek
KultúraMiskolc
Nem csupán a hangszeres művészek utánpótlásnevelésében, hanem a dirigensek következő generációjának képzésében is próbál segédkezni a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Május 16-án ismét a jövő karmester-nemzedékének tapsolhat a zenekedvelő publikum.
110+1: idén végre megünnepelheti jubileumát a Perecesi Bányász Zenekar
KultúraMiskolc
Vasárnap 17 órától tartják a Művészetek Házában a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar tavaly elmaradt jubileumi hangversenyét.
Könyvmolyok a jó levegőn: visszatér a Könyvtári Majális 
MiskolcKultúraSzabadidőOktatásTudományBorsod-Abaúj-Zemplén
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szombaton hatodik alkalommal rendezi meg könyvtári majálisát. Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón a program részleteibe, érdekességeibe és különlegességeibe engedtek bepillantani a szervezők.
Elhunyt Bradányi Iván dalszövegíró
Kultúra
Elhunyt Bradányi Iván dalszövegíró, műfordító, író. Az eMeRTon-díjas, Magyar Rádió- és Artisjus-életműdíjas alkotó, számos sláger szerzője 92 évesen hunyt el vasárnap a Szent Imre Kórházban - közölte Bradányi Iván gyámja, Munkácsy Sándor hétfőn az MTI-vel.
Játszanak, így üzenik: kitartanak
KultúraMiskolc
Pénteken – rendkívüli vendégjáték keretében – mutatta be a Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház a Tóték című előadását. Ennek a miskolci teátrum Kamaraszínháza adott helyet.
Képgaléria
Szeptemberre elkészülhet a Herman Ottó Múzeum új épületszárnya
KultúraSzabadidőMiskolc
Jól haladnak a munkával, hatvanöt százalékos a készültség a Herman Ottó Múzeum új épületszárnyában. Az építkezést a terület önkormányzati képviselője is bejárta pénteken.
Miskolc napján idesereglik a Magyar Állami Népi Együttes
MiskolcKultúra
Május 11-én, Miskolc város napján a Miskolci Nemzeti Színházban lép fel a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara. A Tamási Áron Énekes madár című színműve nyomán készült Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című előadást tekinthetik majd meg a nézők, ami korszakokon átívelő táncélményt ígér.
Rekordméretű májuskosár tesz valakit boldoggá Sajószentpéteren
KultúraBelföld
Országos rekordot érő méretekkel büszkélkedik az a májuskosár, ami Sajószentpéteren készült el: közel 30 cserép virágot használt fel alkotója, hogy a két méternél is magasabb és körülbelül másfél méter széles virágcsoda elkészüljön.
Filmvetítés a Magyar Film Napja alkalmából
MiskolcKultúra
A Magyar Film Napja alkalmából április 30-án 14:00-tól a CINE-MIS Nonprofit Kft. által üzemeltetett Művészetek Háza Béke Art Mozitermében, a Régi idők focija című magyar filmet vetítik.
Így készül a Géniusz Könyváruház a ballagásra
KultúraSzabadidő
A miskolci üzlet már több évtizedes tapasztalattal rendelkezik abban, hogy a ballagás hagyományához illő könyveket ajánljon a vásárlóknak.
A kiszolgáltatottak tragikomédiája
KultúraMiskolc
Április 29-én Miskolcon, a Kamaraszínházban kerül színpadra a Gyulai Várszínház és a hazájukból menekülni kényszerülő Beregszászi Illyés Gyula Nemzeti Színház társulatának közös produkciója, a Tóték.
Ez nagyot fog szólni: négynapos fesztivál épült a tehetségkutató köré
MiskolcKultúraSzabadidő
Május 10. és 14. között Miskolcra figyel a magyar zenésztársadalom, feltekerjük ugyanis a hangerőt: tehetségkutatók és zenei játszótér is várja majd a fiatalokat több belvárosi helyszínen.
Tehetségüknek adtak hangot
KultúraSzabadidőMiskolc
Újra megrendezték a Hangok Varázsa Tehetségkutató Versenyt. A programnak a Gárdonyi Géza Művelődési Ház adott otthont.
Egy gördeszka jelentéseiben a fal adja a másikat
Kultúra
Kiss Virág Sára alkotásaiból nyílt kiállítás a Factory Arénában szombaton. 
Képgaléria
Kodály országában Bartók népe világzenét is játszik
Kultúra
Április elsején kezdődött Budapesten, a héten pedig már Miskolcot is elérte a Müpa által szervezett Bartók Tavasz. Mindennek vitán felül egyik leghangulatosabb műsoreleme a Ritmo Piknik.
Emlékkiállítással tisztelegnek Koncz József előtt
KultúraMiskolc
A festőművész, művészetpedagógus éppen száz esztendővel ezelőtt született.
Idén is keresik a város borát
MiskolcKultúra
A város önkormányzatának rendezésében, a Miskolczi Borbarátok Társasága közreműködésével, a térségben működő hegyközségi tanácsok és a városban tevékenykedő civil boros szervezetek támogatásával idén is borverseny keretei között választják ki Miskolc borát.