Ugrás a tartalomra

Oktatás

Képgaléria
Fotók: Osztie Tibor
Egy űrhajó az avasi kilátó mellett
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénÉletmódKörnyezet
Nem mindennapi látványban lehetett része azoknak, akik hétfő este az Avas kilátónál jártak.
Mesterséges intelligencia a fiatal vállalkozók szolgálatában
MiskolcGazdaságOktatás
A kapcsolatépítésről és a tanulásról is szól a Fiatal Vállalkozók Hete, amelynek nyitónapján mintegy másfél százan gyűltek össze a BOKIK székházában Miskolcon, hogy górcső alá vegyék a mesterséges intelligenciát, amely egyszerre kihívás és segítség is lehet a vállalkozásban.
A zöld intelligencia fejleszthető, a gyermekkönyvtár szakmai napján is
MiskolcOktatás
Már gyermekkorban elkezdhető a környezettudatosságra nevelés. Ennek a jegyében rendezték meg hétfőn a gyermekkönyvtárosok szakmai napját, Mesepárna foglalkozás bemutatóval fűszerezve.
Minifesztivált rendeznek decemberben Cziffra György emlékére Miskolcon
MiskolcOktatásKultúra
Az egyetem és a Cziffra Fesztivál közös rendezvényén a zongoraművész életét és örökségét idézik meg.
Képgaléria
Gólyabál a Miskolci Egyetemen
Ez nagy buli volt – idén sem volt érdemes kihagyni az egyetemi Gólyabált!
MiskolcOktatásSzabadidő
Bálszépe-választás, élőzenei koncertek és táncshow – idén is változatos programmal várta a hallgatókat a Miskolci Egyetem Gólyabálja.
A környezettudatosság az óvodában kezdődik
MiskolcOktatásTudományKörnyezet
Második alkalommal rendezték meg a Zöld Óvodák szakmai napját Miskolcon, ahol érdekfeszítő előadások kapcsán, tapasztalatcserére nyílt lehetőség.

adventi villamos 2024
A kedvenc adventi villamosról készült gyerekrajzokat várják
MiskolcOktatásSzabadidő
Rajzpályázatot hirdet 14 év alatti gyermekek számára Miskolc önkormányzata és a Miskolc Holding Zrt.
Bodonyi Csaba
Tokaj egykori főépítésze kapta a Makovecz Imre-díjat
BelföldMiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúra
A 2025-ös Makovecz Imre-díjat az Angyalok és építészet - Makovecz Imre 90 című kiállítás nyitónapján adtak át csütörtök este a Műcsarnokban.
Képgaléria
Kerekasztal a dadogásról az egyetemen
A dadogás sem feltétlenül akadály a munkaerőpiacon
MiskolcOktatás
A téma kapcsán logopédus, kommunikációs szakember, HR vezető, jogász és gyógypedagógus segítette az érintetteket a Miskolci Egyetemen.
Rendhagyó zeneórák az élőzene varázsával, több ezer fiatalnak
MiskolcOktatásKultúra
Ezen a héten a Fool Moon Acappella Együttes tart interaktív énekórákat csaknem hatezer miskolci diáknak a Művészetek Házában, a Filharmónia Magyarország szervezésében.
Programkavalkád Miskolcon: tánc, zene, jótékonyság és ünnepi hangolódás hétvégére
MiskolcOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódSzabadidőBulvár
Színes és izgalmas programokkal telik a hétvége Miskolcon: táncfesztivál, videós találkozó, jótékonysági események, koncertek és ünnepi hangolódást ígérő előadások várják a városban a kikapcsolódni vágyókat.
Képgaléria
Lévay 200: zenés-fáklyás felvonulás Miskolc belvárosában
Lángoló menet Miskolcon: fáklyás tömeg lepte el Miskolc belvárosát
MiskolcOktatásKultúra
Fáklyával a kezükben gyülekezett egy kisebb tömeg a Városház téren csütörtökön délután.
Szombaty Benedek Miskolc diákpolgármestere és Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere. Fotó: Horváth Csongor
Átadta Miskolc város kulcsát Tóth-Szántai József
MiskolcOktatásKultúra
Új diákpolgármestert választottak Miskolcon. Szombaty Benedek csütörtökön vette át megbízólevelét és a város kulcsát Miskolc polgármesterétől, Tóth-Szántai Józseftől.
Párkapcsolat erőszak nélkül
MiskolcOktatásBűnügy
Hogyan élhetnek együtt párok, családok erőszak nélkül, avagy hová fordulhat az, akit kapcsolati erőszak ér, ezek voltak a fő témái az „Erőszak nélkül – közösen a gyermekek és a nők védelmében” című szakmai fórumnak.
Biciklis balesetben megsérült kubai diákja műtétjére gyűjt a Jezsu
MiskolcOktatás
Kalandos úton került a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumba López Montalvo Heorson kilencedikes diák, akinek néhány hete meggyűlt a baja egy kerékpárral.
Gyermekeknek segíthetünk palackvisszaváltással
MiskolcOktatás
Hátrányos helyzetű gyermekek támogatásához járulhat hozzá december 31-ig az, aki a REpont automatáknál az adományozás lehetőségét választja.
Ők meglátják még a csodákat a világban
MiskolcOktatásSzabadidő
Városi rajz- és meseíró pályázatot hirdetett Miskolc önkormányzata, a díjakat szerda délután adták át a Városháza aulájában, ahol az alkotások megtekinthetők, elolvashatók.
Kulturális fesztivált rendeztek értelmi sérült fiataloknak
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
A programnak az Ady Endre Művelődési Ház adott otthont szerdán.
a Miskolci Rendvédelmi Technikum nyílt napja
Rendőrsorfal előtt a baseball-ütős borsodi fiatalok
MiskolcOktatás
Fegyverek is előkerültek.
Kapcsolj zöldre: ingyenes energetikai képzés Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKörnyezet
A miskolciak most ingyenesen sajátíthatják el mindazt az ismeretet, ami egy modern, energiahatékony otthon megtervezéséhez és fenntartásához szükséges.