Sport
Erre a vereségre nem számítottak
A hazaiak a joggal várt biztos győzelem helyett kikaptak az eddig pont nélküli és sereghajtó fővárosi együttestől, így visszacsúsztak az utolsó helyre.
Ezúttal kettőnél megálltak – a bajnokságban is megverte a DVTK a Paksot
A mérkőzés végén potyogtak a gólok szombaton Tolnában.
Győztek, de nem tizenhéttel
Változatos meccset vívtak a felek a kosárlabda NB I. női A-csoportjának 20. fordulójában.
Tízezer óvszer is kevés volt a téli olimpián
Mindössze három nap alatt elfogyott az összes.
Miskolci is szurkolt Milánóban
Az olaszországi ötkarikás viadal vonzotta vármegyénk egyik jól ismert sportemberét.
A tényleges és a látens negyedik összecsapása
Újabb Paksi FC - DVTK meccset rendeznek. Ezúttal bajnokin lesz a tolnaiak vendége a DVTK.
Megrágottak az előrehozott döntőben
A DVTK HunTherm hazai bajnoki rangadót játszik szombaton. A még veretlen NKA Universitas Pécs csapatát fogadja a DVTK HunTherm.
Büki Ádám harmadik számában szerepelt
Az olaszországi Milánóban és Cortina d'Ampezzóban zajlik a XXV. téli olimpia.
Már több mint háromszáz meccsnél jár
A vármegyei labdarúgó játékvezetők miskolci báljában Granovitter László kapta meg az Év felnőtt asszisztensének járó díjat.
Bejutottak az elődöntőbe a Macik
Jégkorong OB I, negyeddöntő, 2. mérkőzés: hozták a kötelezőt a Macik.
Sokat tanul az ellenőröktől
Az Év vármegyei ifjúsági labdarúgó játékvezetője Farkas Milán lett: díját a dirigensek miskolci báljában kapta meg.
Szemdörzsölgető: kitömték a kupagyőztest
A DVTK szerda este Magyar Kupa meccset játszott. A Paksi FC vendégeként gálázott a DVTK.
A csütörtöki siker péntekre szünnapot hoz
A jégkorong OB I negyeddöntője keretében ismét összecsapnak a Bikák és a Macik.
Közgazdász zászlóst jutalmaztak
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei labdarúgó játékvezetők Miskolcon tartott évzáró-évnyitó báljában Az Év ifjúsági asszisztense díjat Zádori Zsolt érdemelte ki.
Mind a négy meccsét megnyerte
A miskolci kiválóság Fehéroroszországban lépett szőnyegre.
Guzi Blanka sikerrel kezdte az idényt
Idei első versenyén állt rajthoz a párizsi olimpiai negyedik helyezett miskolci öttusázó, Guzi Blanka.
A Macik csütörtökön lezárhatják a párharcot
Jégkorong OB I, negyeddöntő, 1. mérkőzés: hozták a kötelezőt a DVTK Jegesmedvék.
A kupa az első, a döntőbe jutás
A DVTK Magyar Kupa meccsen lép pályára. A Paksi FC vendége lesz a DVTK szerdán este.