Bulvár
Csak ezt a részét tapasztalja meg a betegségnek
Megható és felemelő estére készül Miskolc: a zene ereje ezúttal nemcsak élményt nyújt, hanem daganatos gyermekek gyógyulását is segíti. Az ingyenes koncert mindenkit közös összefogásra hív.
Hangoztatja visszakapott szavait
Új kötettel jelentkezik Kövesdi Károly: a „Visszakapott szavak” bemutatója nemcsak egy könyv premierje, hanem ritka irodalmi esemény is, ahol a költészet súlya és csendje egyszerre válik átélhetővé.
Drámaiság és hősiesség – sokszínű koncertet dirigál újra Lorenzo Castriota
Április 13-án újra Miskolcra érkezik Lorenzo Castriota Skanderbeg. A Miskolci Szimfonikus Zenekar visszatérő vendégkarmestere emlékezetes miskolci és környékbeli operagálák, valamint bérletes estek dirigense.
Itt az oltási időszak: a kutyák védelme a tét
A tavaszi időszakban ismét aktuálissá válnak a kutyák kötelező és ajánlott védőoltásai – a szakemberek szerint nem érdemes halogatni, hiszen több veszélyes betegség is megelőzhető a rendszeres oltásokkal.
Megvan a IX. fesztivál időpontja
Már formálódik az éve a Miskolc Dixieland Bandnek. Balla Miklóssal, a zenekar vezetőjével beszélgettünk a fellépésekről, vendégénekesekről és a havonta egyszer jelentkező klubjukról is.
Kezdetét veszi a Selyemréti Strandfürdő tavaszi karbantartása
A Miskolci Fürdők Kft. idén is elvégzi a szokásos tavaszi karbantartási munkálatokat a Selyemréti Strandfürdőben, a karbantartás ideje alatt a fürdő vendégeit várják az iskolai szünetben is nyitvatartó miskolci strandok és uszodák.
Kiépült az áldozatsegítő központok országos rendszere
Kiépült az áldozatsegítő központok országos rendszere - közölte az igazságügyi miniszter hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.
Húsvéti programkavalkád várja a családokat Miskolcon
Színes és változatos programokkal készül Miskolc a húsvéti hosszú hétvégére: április elején a város több pontján várják a családokat tojásvadászattal, koncertekkel, állatsimogatókkal és különleges élményprogramokkal.
A Dal 2026: miskolci énekes a döntőben
A Dal 2026 döntőjében ott van a miskolci énekes, BariLaci Talán című dalával.
Valami nagyon készül Lillafüreden: a híres énekesnő egy fotót is megosztott
A mesébe illő Lillafüred most nemcsak a tavasz miatt került reflektorfénybe: a legendás Hotel Palota Lillafüred körül már órákkal a kezdés előtt pezseg az élet, ismert arcok, modellek és tervezők gyülekeznek.
Híres énekesnő ad ingyen koncertet Miskolcon húsvétkor
Miskolc belvárosában, a Szent István téren ad koncertet a miskolci énekesnő.
Óraátállítás: milyen hatással van ránk?
Az óraátállítást sokan már rég eltörölték volna. De miért utáljuk annyira? És milyen hatással van a szervezetünkre?
Kulka János felragyogott a miskolci Horizonton, a Cseresznyéskertben
A színpadon szétszórt papírfecnik, felborult székek, félhomály és finoman szóló jazz: már az első pillanatokban sajátos, melankolikus világba érkezik a néző. Majd a félhomályban feltűnik Kulka János, akinek puszta jelenléte a színpadon is drámaivá teszi a hangulatot.
A Honeybeasttel lép színpadra a Lévay kórusa
Szombaton a Honeybeast koncertjén vendégszerepel a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon kórusa. A diákok több ismert dalban vokáloznak majd a zenekar mellett.
Kulka János és Toldi Miskolcon: jön a Horizont Táncfesztivál
Idén kilencedik alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált. Mutatjuk a részletes programot.
Lesből támadt a nőre
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete, és más bűncselekmények miatt, aki lesből rátámadt egy nőre, brutálisan bántalmazta, és sérelmére szexuális cselekményt végzett.
Tragédia a vasúton: autóval ütközött a Tokaj InterCity, öten életüket vesztették
Súlyos közlekedési baleset történt november 4-én, kedd este a Pest vármegyei Szentmártonkátánál, ahol a Budapestre tartó Tokaj InterCity (IC 568) egy személyautóval ütközött a vasúti átjáróban. A balesetben öt ember meghalt, egy további személy pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Tizenöt ittas sofőr ellen fejezte be a nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak a tizenöt sofőrnek az ügyét, akikkel szemben járművezetés ittas állapotban vétsége miatt folytattak eljárást.
Húsz nap alatt hat helyre surrant be – három év börtönt kapott a sorozat-tolvaj
Pizzériába, iskolába, templomba és termálfürdőbe is besurrant az a férfi, aki mindössze húsz nap alatt több helyről lopott el különböző értékeket. A Miskolci Járásbíróság három év börtönbüntetésre ítélte – derül ki a törvényszék közleményéből.
Tizenöt év börtönt kapott a nagycsécsi férfi, aki halálra bántalmazta élettársát
Tizenöt év fegyházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék azt a férfit, aki egy vita során olyan súlyosan bántalmazta élettársát, hogy a nő belehalt sérüléseibe – derül ki a törvényszék közleményéből.
Hajnali lövöldözés Mezőkövesden – vádat emelt az ügyészség
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik a vád szerint kora hajnalban egy autóból gumilövedékes és gázriasztó fegyverekkel lövöldöztek egy családi ház udvarán tartózkodó társaság irányába.
Szabadnapon is szolgálnak
Egy körözött férfit fogott el szabadidejében az Ózdi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja.
Káddal védte unokáját a miskolci nagymama – vádat emeltek a férfi ellen
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki előbb bántalmazta élettársát, majd annak védelmére siető nagymamáját is meg akarta ütni. Az idős asszony egy műanyag káddal próbálta megvédeni magát és unokáját – a dulakodás közben azonban megsérült.
Tizenöt ember döntött rosszul, a rendőrök idejében megállították őket
Elfogadhatatlan kockázatot vállaltak.
Fegyverrel megöléssel fenyegetőzött egy férfi Borsodban
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt, miután riasztófegyverrel egy fiatalkorú fiú irányába lőtt, miközben megöléssel fenyegette a családját.
Álbankár csalt ki 1,3 millió forintot egy miskolci férfitól – figyelmeztet a rendőrség
A férfi elhitte, hogy „támadás érte” a bankszámláját, és így próbálták megmenteni a pénzét.
Négyen kerültek életveszélybe, köztük gyerekek is
Kórházba került az a négyfős család, akik a hejőcsabai gyógyszertár épületében tartózkodtak, amikor tűz ütött ki.
Gázriasztó fegyvert tartott volt élettársa fejéhez
Ítéletet hozott az Encsi Járásbíróság annak a férfinak az ügyében, aki volt élettársát bántalmazta, gázriasztó fegyvert tartott a fejéhez, máskor videóhívással közvetítette, hogy a nő lakásában a berendezési tárgyakat fejszével megrongálja.
Törött pezsgős üveggel vagdalkozott, börtön vár rá
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat az Encsi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki pezsgős üveggel fejen ütötte a sértett férfit, majd a törött üveggel összevagdosta.
A föld nyelte el? Miskolcon és környékén is keresik az eltűnt asszonyt.
Az Encsi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 67 éves, gönci asszony eltűnése ügyében.
Lakóházhoz riasztották a miskolci tűzoltókat
Négy kocsival siettek ki a helyszínre kedd délelőtt.
Életet mentett a szén-monoxid-érzékelő egy miskolci lakásban
Az eset hétvégén történt, szerencsére nem lett tragédia a vége.